Marihuánás süteményt fogyasztott egy csíkszeredai kislány


-A A+

Kórházba szállítottak vasárnap egy négyéves csíkszeredai kislányt, aki feltehetően olyan süteményt fogyasztott, amelybe marihuánát sütöttek bele, az összetevő a termék csomagolásán is szerepelt – tájékoztatta a Maszolt Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőrség szóvivője.

A kislány kritikus állapotban került be a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházba. Az orvosok vizsgálatai alapján arra következtettek, hogy kannabisz hatása alatt áll, és az is kiderült, hogy süteménnyel fogyaszthatta el a könnyű drogot.

„A kislányt még orvosi felügyelet alatt tartják, remélhetőleg nem súlyosbodik az állapota. A marihuánafogyasztással kapcsolatban egyébként a kórházi alkalmazottak értesítettek bennünket. A rendőrség most kezdi annak kivizsgálását, hogy milyen körülmények között juthatott a kislány a droggal dúsított süteményhez” – részletezte a rendőrség szóvivője.

FRISSÍTÉS: Gheorghe Filip később azt is tudomásunkra hozta, hogy a sütemény Hollandiából származik, és a szülők birtokában volt, és ők is vitték be a kislányt a kórházba. A rendőrség azt is vizsgálja, miként hozhatták be Romániába az itteni törvények szerint tiltott terméket.   








EZT OLVASTA MÁR?

X