Feljelentette a volt férje Dancs Annamarit


-A A+

Feljelentette a volt férje bíróságon Dancs Annamarit, amiért elvitette látogatóba a közös gyermeküket a sepsiszentgyörgyi nagyszüleihez.

Erről a budapesti Operettszínház művésze a Best Magazinnak számolt be. Az előzmények ismertek: Kerényi Miklós Máté elhagyta őt és néhány hónapos közös gyermeküket egy másik nőért, ezért Dancs Annamari beadta a válókeresetet. Ám a kezdeti nyugodt viszonya egykori szerelmével teljesen elmérgesedett.

Az énekesnő elmondta, amikor külön költöztek, Kerényi azt ígérte, gondoskodni fog róluk, fizeti a bérelt házuk költségeit, sőt gyermekek, Ádám nevére egy lakást is vesznek, ahol biztonságban lehetnek. A válás tehát békében indult. A volt házastársaknak közös fellépéseik is voltak az Operettszínházban. A válási procedúra kezdetével azonban egyre rosszabb lett a viszonya Kerényivel.

„Rájöttem, hogy a gyereknek ígért lakás megvásárlását feltételekhez szabják. Gyakorlatilag megzsaroltak, játékszabályokat diktáltak volna, amiből én nem kértem. Én nem leszek kiszolgáltatva senkinek, 16 éves korom óta a magam lábán állok. Miután Máté közölte, hogy többet nem hajlandó fizetni a lakhatásunkat, a továbbiakban oldjam meg a gyesemből, nem estem kétségbe: három nap alatt összepakoltam, és kibéreltem egy negyven négyzetméteres kis lakást. Nem félek az új élettől és a nehézségektől sem, anya, családfenntartó és dolgozó nő vagyok egyszerre" – részletezte Dancs Annamari.

A színésznőnek nagy vigaszt jelentettek a Sepsiszentgyörgyön élő szülei. Sokszor látogatta meg őket kisfiával, de ebből is adódtak gondok. „A kintlétünk alatt, ahogy itthon is, folyamatosan tájékoztattam Mátét, fotókat küldtem a kicsiről, sőt még azt is felajánlottam neki, hogy bármikor jöhet látogatóba, a szüleim háza most is nyitva áll előtte. Ő azonban feljelentett a bíróságon... Azzal vádolt, hogy kiloptam az országból a fiunkat és idegenekre bíztam. Nagyon megdöbbentem, hiszen mi csak hazamentünk a szüleimhez, akiket ismer és szeret a gyerek" – mondta Dancs Annamari.

Megjegyezte: a volt férje hátat fordított a családnak, a házasságnak, a felelősségnek, és ő mindezt elfogadt. „Semmi nem kell tőle, sem a családjától, csak arra vágyom, hogy hagyjon minket békében, nyugodtan élni" – jelentette ki.








EZT OLVASTA MÁR?

X