Párterápia sem tudta megmenteni Dancs Annamariék házasságát


-A A+

Mindketten dolgoztak azon, hogy megmentsék házasságukat, de a párterápia sem segített – mondta el Dancs Annamária férje az az Esti Frizbi Hajdú Péterrel felvételén.

Mint ismert, Kerényi Miklós Máté és a sepsiszentgyörgyi énekesnő már egy jó ideje külön él, a férfi pedig a napokban beadta a válókeresetet. Ám mivel mindketten az Operettszínház ünnepelt művészei, kénytelenek néhány előadásban együtt játszani, most pedig közös turnére is indulnak, ahol egész nap együtt kell lenniük.

Kerényi természetesnek nevezte, hogy a feleségében van „több indulat” a válás miatt. „Annamariban van több indulat, de ez természetes, azt hiszem. Én hoztam egy döntést tulajdonképpen az ő feje fölött egy pillanatban, amikor azt éreztem, hogy én ezt nem tudom tovább csinálni” – jelentette ki.

Az előadóművész kudarcként éli meg ezt a helyzetet. „Nagyon sok mindent meg kell oldanom összeomlani látszó életemben. Mindketten dolgoztunk azon, hogy megmentsük a házasságunkat. Ez nem sikerült, s annyira rosszul jöttünk ki az egészből, hogy végül elmentünk párterápiára, de ott sem sikerült közelebb kerülni egymáshoz” – idézte a Blikk a színészt, aki hangsúlyozta, hogy a feleségét igen, de a közös gyermeküket nem hagyta el.








EZT OLVASTA MÁR?

X