Dancs Annamária válása: megszólalt a férje


-A A+

Beadta a válókeresetet Dancs Annamária férje, Kerényi Miklós Máté. Az Operettszínház művésze a szakításuk okairól beszélt a magyar bulvársajtónak.

Mint ismert, Kerényi Miklós Máté és  Dancs Annamária egy évvel az esküvő után szakított. A Budapesti Operettszínház két művésze hónapok óta külön él, a sepsiszentgyörgyi énekesnő egyedül neveli kisfiukat. Korábban Dancs Annamária elmondta, azért ment tönkre a házasságuk, mert a férje valaki mást választott helyette. Ezzel arra utalt, hogy Kerényi beleszeretett a feleségénél kétszer fiatalabb kolleganőjébe, Kardffy Aishába.

A férj ezzel szemben azt állítja, hogy nem egy másik nő volt a különválásuk oka. "Azt írták, hogy Ádám 9 hónapos volt, amikor egy másik nő miatt elköltöztem, de ez nem igaz. Tudom, hogy nem javít a helyzetemen, de Ádám csupán négy hónapos volt, amikor meghoztam ezt a döntést, és új barátnőről még szó sem volt" – nyilatkozta a Borsnak.

Kerényi elmondta, azért adta be a válókeresetet, hogy a fia két boldog ember környezetében nevelkedjen. „Még véletlenül sem szerettem volna olyan sorsra ítélni őt, hogy bár a szülei együtt vannak, boldogtalanok. Az ő szülei igenis legyenek egészséges, boldog emberek! A legjobban Ádám miatt féltem, hiszen ha valaki szülő lesz, örök rettegés az élete, hogy mindent jól csináljon. Nem vele élek majd, vajon jó lesz-e így, de tudtam, hogy neki és nekünk is így a jobb" - mondta a lapnak.

Szerinte az volt a baj a házasságukkal, hogy nagyon alkalmazkodó típus. „Sok mindenben nem mondtam meg őszintén a véleményemet, hagytam, hogy úgy legyen, ahogy a feleségem akarta, a nyugalom miatt. Csak amióta Ádám megszületett, azóta tudom, hogy semmi nem mindegy. Mostantól nagyon szeretném, hogy úgy történjenek a dolgok, ahogy én is szeretném” – jelentette ki Kerényi.








EZT OLVASTA MÁR?

X