A háziorvosok szerdától nem pecsételik le a beutalókat és a recepteket


-A A+

Szerdától, augusztus elsejétől kezdődően a háziorvosok nem látják el pecséttel és aláírással az általuk kibocsátott beutalókat, betegszabadságos igazolásokat, valamint recepteket. A változás nem törvénysértő, ugyanis erre már pontosan egy éve nem kötelesek, de sok kórház, szakorvos és gyógyszertár nincs még tisztában ezzel, ezért gyakran megtörtént, hogy a beteget indokolatlanul visszaküldték a háziorvoshoz.

A 2017. július 28-án kiadott 876/824/2017-es számú egészségügyi miniszteri rendelet célja, hogy az elektronikus rendszerre átállt recept- és beutaló-kibocsátás kevésbé legyen bürokratikus. Ez kimondja, hogy a háziorvosok nem kötelesek lepecsételni és aláírni a kórházba, laboratóriumba és szakorvoshoz szóló beutalókat, a teljes egészében vagy részben ártámogatott recepteket, illetve a betegszabadságos okiratokat.

Azt, hogy ezt szerdától egyetlen háziorvos nem teszi meg, a bukaresti és Ilfov megyei háziorvosok egyesülete jelentette be kedden. Ők arra hivatkoznak, hogy a jogszabály engedményei ellenére még nagyon sok beteget irányítanak vissza a háziorvosokhoz pecsétért, megnehezítve ezzel mind a páciens, mind az orvos dolgát. Hogy ezt megelőzzék, a legtöbb háziorvos az elmúlt időszakban továbbra is lepecsételte a dokumentumokat, holott erre nem lettek volna kötelesek. A fővárosi háziorvosok egyesülete azonban nehezményezi, hogy emiatt végső soron törvénytelenséget követnek el, ezért döntöttek úgy, hogy augusztus elsejétől ezt megváltoztatják.

A receptek esetében például visszás is, hogy az elektronikus rendszer által kibocsátott papíron, amelyen szerepelnek az elektronikus hitelesítő jelzések, kézzel írott aláírás és pecsét is szerepeljen. Utóbbiak alkalmazása ma már csak akkor indokolt, amikor az elektronikus rendszer leáll, és az orvosnak kézzel kitöltött papíron kell kiállítania a receptet, mivel az elektronikus aláírást nem tudja használni.

Hargita megyében nincs panasz

Hargita megyében valamivel hatékonyabb a kommunikáció a háziorvosok és a többi egészségügyi szolgáltató között, ugyanis ott hónapok óta nem érkezett olyan panasz a háziorvosokhoz, hogy nem szolgálták ki vagy látták el a beteget a pecsétek hiányában – tudtuk meg dr. Soós Szabó Klárától, a Családorvosok Hargita Megyei Szövetségének elnökétől.

„Amikor tavaly életbe lépett a rendelet, akkor eleinte volt rá példa, hogy a beteget visszaküldték hozzánk azzal, hogy nem pecsételtük le a beutalóját vagy a receptjét, annak ellenére, hogy így volt jogszerű. Az utóbbi fél évben azonban én nem találkoztam ilyen esettel, nagyjából a gyógyszertárak, a kórházak és a szakorvosi rendelők is tisztában vannak már vele, hogy nem kötelező a pecsét használata” – ismertette a székelyföldi megyében aktuális helyzetet a háziorvosi szövetség elnöke.

Soós Szabó Klára hozzátette, annak ellenére, hogy ez az intézkedés is azt szolgálja, hogy kevesebb adminisztratív munkával terheljék meg a háziorvosokat, sajnálatos, hogy még mindig a betegre szánt idő fele a bürokratikus munka elvégzésével telik el. Mint mondta, sokat javítana a rendszer működésén, ha minden szolgáltató és munkáltató napirenden lenne az aktuális jogszabályokkal, így sok időt megspórolnának a betegnek és az orvosnak is.   








EZT OLVASTA MÁR?

X