Laczikó Enikő: a „fekete félelemről” is kellene tanulni az iskolában
A „mássághoz való jog elleni merényletként” emlékezett meg a romániai roma holokausztról Laczikó Enikő államtitkár, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának (DRI) vezetője. Kétnyelvű üzenetében arra emlékeztet: augusztus 2-án arra a 2.897 romániai romára emlékezünk, akiket Auschwitz-Birkenauban végeztek ki, azonban erről a történelmi epizódról nem sokat tudunk.
Szeretjük azt hinni, hogy ezek a visszásságok „akkor” történtek meg, és semmi közük ahhoz, amiben „ma” élünk – állapítja meg emlékezésében a hivatal vezetője, aki szerint a romákat ért tragédiáról 74 év után sem lehet tanulni az iskolában.
„Történelmi emlékezetünknek egy olyan hiányossága ez, amely orvoslásra szorul. Tartozunk ezzel a roma közösség tagjainak, akiknek ősei át kellett élniük ezeket a szenvedéseket” – fogalmaz Laczikó Enikő magyarul és románul közzétett gondolatsorában. Hozzátette: szerinte a hazai társadalomnak ki kell mondania azt, hogy a kali tras, vagyis a „fekete félelem” (a roma holokauszt egyik megnevezése – szerk. megj) egy olyan valóság volt, amelynek ma is tudatában vagyunk, és amelyről többet szeretnénk tudni.
„Tisztelettel hajtok fejet a roma holokauszt áldozatainak emléke előtt, ugyanakkor annak a reményemnek is hangot szeretnék adni, miszerint a fiatal nemzedékeknek alkalmuk lesz erről az iskolában is tanulni, egy olyan méltányos tanügyi rendszerben, amely a közös hazában élő nemzeti kisebbségekkel való együttélésére is odafigyel” – summáz a DRI vezetője.
A címlapfotó forrása: gandul.info
- 33131 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33133 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33133 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33134 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33136 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33136 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni