Öt csendőri visszaélést állapított meg a bukaresti tüntetés után a belügy


-A A+

Elkészült a belügyminisztérium jelentése a diaszpóra augusztus 10-i bukaresti tüntetésén történtekről. Carmen Dan belügyminiszter vasárnap arról számolt be, hogy a jelentés szerint öt csendőri visszaélést állapítottak meg.

Eddig 291 olyan személy tett feljelentést a bukaresti katonai ügyészségen, akik állításuk szerint megsérültek a kormányellenes tiltakozáson, közülük eddig 127 személyt hallgattak ki, hétfőn folytatják.A belügyminiszter elnézést kért azoktól, akik megsérültek augusztus 10-én. Mint mondta, a jelentés szerint 21 vizsgálat indult, három személyt letartóztattak és 64 büntetést róttak ki a zavargások nyomán. A csendőrség több száz olyan személy azonosított be, akik erőszakos tetteket követtek el. Öt esetben bizonyosodott be, hogy a csendőrök békés személyek ellen alkalmaztak erőszakot.

Carmen Dan úgy véli, hogy a médiában és az online fórumokon számos valótlanság jelent meg a történtekről. A belügyminiszter szerint az erőszak néhány száz, talán ezer fős csoporttól indult és a békés tüntetők nem határolódtak el a huligánoktól.

A politikus leszögezte: ha kérik tőle, bemutatja a dokumentumot a parlamenti bizottságok és a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) előtt is.








EZT OLVASTA MÁR?

X