Elkezdik a munkálatokat a görögkatolikus püspöki palotán


-A A+

Hétfőn befejezte a Bihar megyei rendőrség a helyszíni vizsgálatokat, ezért szeptember 17-én elkezdik az épületben a romeltakarítást.

Mint arról portálunk is beszámolt, a nagyváradi önkormányzat egyezségre lépett a görögkatolikus püspökséggel, és ennek nyomán augusztus 31-én húsz évre kezelésébe vette az épületet.

Az önkormányzat most közleményben tudatta, hogy szeptember 10-én befejezte a rendőrség a helyszíni nyomozást, ezért most már be lehet menni a palotába, így szeptember 17-én, hétfőn a Selina Kft. dolgozói megkezdik a romok eltakarítását, és elkészítik azt a statikai tanulmányt, amelyből kiderül: a palota mely részei használhatók, és melyeket kell visszabontani.

Ezt követően rövid távra biztonságossá teszik az épületet, majd elkészül a műszaki szakvélemény és terv, amelyek alapján elkezdhetik majd a tényleges felújítást. A felújításnak elvileg három éven belül kell elkészülnie, ezt követően a püspökség megkapja az épület egyharmadát, amit püspöki székhelyként használnak majd.

Gyűlik a pénz

A Nagyváradi Görögkatolikus Püspökség szeptember 11-i közleménye szerint eddig 91 331 lej, 2 526 euró, 500 angol font és 985 amerikai dollár érkezett számláikra. Emellett a Bihar Megyei Tanács 100 ezer, a nagyváradi önkormányzat 500 ezer lejt különített el a felújításra.

Az adományokat továbbra is várják a püspökség Mihai Pavel utca 4 szám alatti székhelyén munkanapokon 8 és 16 óra között és a görög katolikus parókiákon, illetve az alább olvasható bankszámlaszámokon.

EPISCOPIA ROMÂNĂ UNITĂ CU ROMA GRECO-CATOLICĂ DE ORADEA

IBAN:

EURO – RO78BTRLEURCRT0463151401

RON – RO31BTRLRONCRT0463151401

USD – RO82BTRLUSDCRT0463151401

CHF – RO57BTRLCHFCRT0463151401

GBP – RO36BTRLGBPCRT0463151401

HUF – RO91BTRLHUFCRT0463151401

SWIFT: BTRLRO22

Banca Transilvania

Sucursala Oradea


FUNDAŢIA DE PROTEJARE A MONUMENTELOR ISTORICE DIN JUDEŢUL BIHOR

EURO - RO57BTRLEURCRT0078504002

USD - RO88BTRLUSDCRT0078504001

RON - RO69BTRLRONCRT0078504007

SWIFT: BTRLRO22








EZT OLVASTA MÁR?

X