Három éven belül újjáépítik a részben leégett görögkatolikus püspöki palotát


-A A+

Virgil Bercea görögkatolikus püspök és Ilie Bolojan nagyváradi polgármester keddi bejelentésének megfelelően 20 évre kezelésébe vette péntektől a városi önkormányzat az augusztus 25-i tűzben jelentősen károsodott püspöki palotát.

Egyhangúlag szavazta meg a nagyváradi önkormányzati képviselőtestület pénteki ülésén az ingatlan önkormányzati kezelésbe vételét. Erről Kirei Melinda RMDSZ-es frakcióvezető javaslatára a költségvetés-módosítás előtt döntött a testület.

A határozattervezet szakjelentésének néhány formai hiányosságára is felhívta a figyelmet Kirei Melinda, Liviu Sabău-Popa szociáldemokrata frakcióvezető pedig arra kérdezett rá, miért nem hívtak össze hétfőn azonnali tanácsülést, mielőtt kedden a nyilvánosságra hozták az átvételt. Ilie Bolojan polgármester elmondta, hogy kedden az elvi döntésről beszéltek, s kellett néhány nap, hogy a püspökség és az önkormányzat szakemberei kidolgozzák a határozatot.

Félmillió lej a palotára

A helyi tanácsosok a költségvetés-módosítást is jóváhagyták, ennek részeként 500 ezer lejt különítettek el a palotán elvégzendő újjáépítési munkálatokra. A szerződés szerint tehát 20 évre került a váradi önkormányzat kezelésébe ingyenesen az épület. A vizsgálatok lezárultával a romeltakarítás következik, majd elvégzik a szükséges statikai vizsgálatot, és felkészítik az épületet a télre, hogy az időjárás ne okozzon újabb károkat, majd a felújítási terveket készítik el.

A szerződés értelmében a felújítással három évben belül elkészül az önkormányzat, a palota területének egyharmadát pedig székhelyként a püspökség rendelkezésére bocsátják. Az épület kétharmadában kulturális központ működik majd, a tanácsi határozat szerint hamarosan kidolgozzák az állandó tevékenységek listáját, és azt is eldöntik, hogy milyen időszakos tevékenységekhez lesz szükséges a püspökség jóváhagyása.

Bárki segíthet

A palota felújítására az adományokat a következő számlaszámokra várják:

FUNDAȚIA DE PROTEJARE A MONUMENTELOR ISTORICE DIN JUDEȚUL BIHOR

EURO - RO57BTRLEURCRT0078504002

USD - RO88BTRLUSDCRT0078504001

RON - RO69BTRLRONCRT0078504007

SWIFT: BTRLRO22

EPISCOPIA ROMÂNĂ UNITĂ CU ROMA GRECO-CATOLICĂ DE ORADEA

EURO - RO78BTRLEURCRT0463151401

RON - RO31BTRLRONCRT0463151401

USD - RO82BTRLUSDCRT0463151401

CHF - RO57BTRLCHFCRT0463151401

GBP - RO36BTRLGBPCRT0463151401

HUF - RO91BTRLHUFCRT0463151401

SWIFT: BTRLRO22

Az adományokat keddtől vasárnapig 10 és 17 óra között a városháza tornyában, a Sion zsinagógában és  nagyváradi vármúzeumban is hagyhatják, illetve az önkormányzat ügyfélszolgálatán hétfőtől csütörtökig 7.30 és 18 óra, péntekenként 7.30 és 15.30 óra között.

Szintén fogadják a pénzbeli felajánlásokat a görögkatolikus püspökség nagyváradi, Mihai Pavel utca 4. szám alatti székhelyén munkanapokon 8 és 16 óra között, illetve a püspökséghez tartozó görögkatolikus plébániákon.








EZT OLVASTA MÁR?

X