Belülről is próbálkoztak a püspöki palota oltásával


-A A+

Nagyon sok pletyka és valótlanság kering a világhálón a nagyváradi görögkatolikus püspöki palotában szombaton kiütött tűz kapcsán, ezért vasárnap délután további részleteket ismertettek meg az illetékesek.

Vasárnap délután Ioan Mihaiu prefektus, Alin Haniş Bihar megyei rendőrfőkapitány, Alin Nemeş, a megelőzési részleg vezetője, és Alexandru Csilik parancsnokhelyettes a Körösvidéki Katasztrófavédelmi Felügyelőség képviselői, valamint  a görögkatolikus püspökség részéről Anton Cioba atya beszélt.

Mint elhangzott, a híreszteléssel ellentétben a püspöki palotában nem semmisültek meg műkincsek, festmények, és a püspökség archívumát sem érte kár, mivel az épület felújítását tervezték, és kiürítették azt. Ugyanezen okból – nem használták az épületet – nem volt biztosításuk sem.

A rendőrség a pusztítás miatt hivatalból nyomozást indított, ma mind a helyszínelők, mint a tűzoltóság tűzvizsgálói keresték a tűz okait. Egyelőre egyetlen feltételezhető okot  sem zártak ki, azonban nagy területet kell átvizsgálniuk, ezért mind a rendőrparancsnok, mind a katasztrófavédelmiek helyettes vezetője visszautasította, hogy felelőtlen találgatásokba bocsátkozzanak.

Mint elhangzott, megvizsgálják a kolozsvári férfi videofelvételét is, amely készítője szerint a tüzet okozó rövidzárlatot örökítette meg. A bihon.ro portálnak nyilatkozó fiatalember által elmondottak kapcsán – miszerint ő égni látta az egyik Pavel utcai lámpaoszlopot, és hívta a 112-őt, de senki nem érkezett ki a hívásra elhangzott: ilyen esetben az Electricát riasztják, ennek dolgozói 30-40 perc alatt értek be Borsról, de nem találták nyomát a tűznek. A palota díszkivilágításhoz egyébként az áramszolgáltató biztosítja az áramot a díszkivilágításhoz. A Pavel utcából ugyanakkor a héten többször és több üzemzavarról is érkezett bejelentés, azt is megvizsgálják majd, hogy van-e összefüggés az üzemzavarok és a tűz között.

Ami a  tűz oltását illeti, a riasztás 21.49 órakor kapták, 21.51-kor a helyszínre ért az első két tűzoltókocsi. Az ma derült ki, hogy az épületet belülről is próbálták oltani, először négyen, összesen 15-20 ember vett részt a munkában. ameddig lehetett, a faszerkezetű tető beomlása előtt, annak ellenére, hogy tudták: bent nem került veszélybe emberi élet.    

Mikor a palotához értek, már lángolt a tetőszerkezet, a tűz tehát hatalmas erővel törhetett ki, oltás közben folyamatosan riasztották az újabb és újabb egységeket, a nagyváradi tűzoltók mellett a szentmártoniak és a székelyhídiak vettek részt az országban. Összesen 114 altiszt, és hat tiszt volt a helyszínen, tíz tűzoltókocsival és két daruskocsival oltottak. Az országos parancsnokság a segítséget ajánló szomszédos megyék közül Aradról is elindított egy tűzoltóautót, az végül Nagyszalonta és Várad között járt, mikor visszafordították az oltás után.

A környéken három tűzcsapban nem volt megfelelő a víznyomás, ezt kérésükre 5-6 perc alatt megemelték, ugyanakkor az erős tűz miatt továbbra is szükség volt a Körösből kiszivattyúzott vízre az oltáshoz, hangzott el. 








EZT OLVASTA MÁR?

X