Ismét megnyert egy pert Szatmárnémeti önkormányzata a prefektusi hivatal ellen, így kétnyelvű utcaneveket kaphatnak az üdülőövezet eddig névtelen utcái, az ott lakók pedig hivatalosan is oda szóló lakcímet.

Nem első alkalommal gáncsoskodott a kormánymegbízotti hivatal és próbált meg keresztbe tenni Szatmárnémeti önkormányzatának, törvénytelennek tartva a kétnyelvű utcaelnevezéseket.

Kereskényi Gábor polgármester korábban úgy fogalmazott: „Érthetetlen számunkra, hogy a prefektúra miért támadja meg a közterületek magyar elnevezéseiről szóló városi tanácsi határozatokat, hiszen ezek egyhangúlag mennek át a városi grémium fórumain, az ellenzéknek sincs kifogása a román mellett a magyar elnevezés használata ellen ezekben az esetekben, közben a prefektúra meg módszeresen kipécézi magának ezeket, és perel. Jogi osztályuk értelmezésében ugyanis a törvény csak azt szabja meg, hogy azon településeken, ahol 20 százalék feletti a kisebbséghez tartozó lakosság aránya, a település névtábláján a város/falu nevét, illetve a közintézmények megnevezését a kisebbség nyelvén is fel kell tüntetni, az utcanevekre nem vonatkozik a törvény”.

A polgármester hallgata el azt az „érdekességet” sem, hogy első fokon, Szatmárnémetiben a prefektúrának ad igazat az igazságszolgáltatás, ám a fellebbezés során, amikor már Nagyváradon tárgyalják az ügyet, és jogerős döntés születik, ott már a város kerül ki győztesen.

A most megnyert per menete némileg eltért a már „megszokottól”, ugyanis egyrészt a kormánymegbízotti hivatalnak csak az utcaelnevezésekről döntő tanácsülés után bő két hónappal „jutott eszébe” megtámadni a grémium határozatát, másrészt az ügyben egy egész városrész (üdülőövezet) és lakói érintettek.

A Pirosberekben és környékén lakók ugyanis már hosszú évtizedek óta szeretnék, hogy „hivatalosan” is a megyeközpont lakosai lehessenek, tucatnyi utcáiknak neve, házaiknak száma legyen, s okmányaikban is ez legyen feltüntetve valós címként — arról már nem is szólva, hogy sürgősségi helyzet esetén ne a villanyoszlopok számát mondják be a rohammentőnek, tűzoltóságnak.

Tavaly októberben a városi tanács annak rendje s módja szerint (tartózkodás vagy ellenszavazat nélkül) rábólintott arra, hogy a pirosberki utcák hivatalosan, névvel (kétnyelvű elnevezéssel) felkerüljenek Szatmárnémeti térképére — a prefektusi hivatal pedig perelt a „törvénytelenség” miatt. De nem csak az egyébként valóban eléggé szellősen fogalmazó törvényre hivatkozva kötözködtek.

„A másik kötözködési indok, amely szerit nem hirdettük meg a határozatot egy nagy példányszámú helyi napilapban, szintén nem állja meg a helyét, hiszen a tanácsülés előtt a határozattervezeteket, ülés után pedig az elfogadott határozatokat is megjelentetjük a nyomtatott és online sajtóban, valamint az önkormányzat hivatalos és közösségi oldalán is. Arról már nem is beszélve, hogy a tanácsüléseket — köztük az ominózust, amelyen a tanácsosok egyhangúlag elfogadták a határozatot — élőben közvetíti az egyik helyi televízióadó.” – sorolja Kereskényi. Az érvek, az indokok, a racionalitás falra hányt borsónak bizonyult — akárcsak a pirosberki lakosok felháborodástól tajtékzó, tucatnyi fős küldöttsége, akik előbb a polgármestert vallatták: miért támadta meg a prefektúra a tanácsi határozatot, majd Darius Filip prefektust kérték számon, aki azonban makacsul kötötte az ebet a karóhoz és semmi szín alatt nem volt hajlandó visszavonni a keresetet a lakosok legnagyobb elkeseredésére.

A pirosberkieknek szinte egy évet kellett várniuk, mire megszületett a jogerős ítélet, mostantól azonban végre igényelhetik az állandó lakcímet a Levendula/Lavandei vagy a Csombor/Cimbrului utcába.