Kiakadtak a diákszervezetek: „az oktatás idén sem tartozik a kormányzat prioritásai közé”


-A A+

Az oktatás továbbra is alulfinanszírozott, nyolcadik éve, hogy nem kapja meg a nemzeti össztermék (GDP) 6 százalékát úgy, ahogyan arról az oktatási törvény rendelkezik – olvasható a Diákszervezetek Országos Szövetsége (ANOSR) keddi közleményében.

„Az oktatás ebben az évben sem tartozik a kormányzat prioritásai közé, hiszen jóllehet az oktatási törvény kimondja, hogy a GDP legalább 6 százalékát kell az oktatásra fordítani, az idei költségvetés 3,02 százalékot irányoz elő erre a területre” – állapítja meg az ANOSR.

A diákszervezet „jelentéktelennek” nevezi a diákkollégiumokra és étkeztetésre fordított pénzalap nyolcszázalékos bővítését, olyan körülmények között, hogy 2016 decemberében arra kaptak ígéretet, hogy az erre fordított összeget 2017 végéig megduplázzák, ehhez képest összesen 27 százalékkal nőtt.

A dokumentum szerint nem nőttek a beruházásra előirányzott pénzalapok sem, ugyanannyi jut, mint tavaly, úgy, hogy 2018-ban 70 százalékkal fordítottak erre kisebb összeget, mint egy évvel korábban. Petrişor-Laurenţiu Ţucă, az ANOSR elnöke szerint az oktatásra fordított összeg 47 százalékos emelése semmit sem javít az egyetemisták életén.








EZT OLVASTA MÁR?

X