Belföldi zarándokvonat is indulhat a csíksomlyói pápai misére


-A A+

Zarándokvonat indulhat Nagyváradról Csíkszeredába Ferenc pápa csíksomlyói látogatásának idején – jelentette be egyebek mellett körlevelében Böcskei László nagyváradi megyéspüspök.

A csíksomlyói pápalátogatás előkészítésében a szervezőkre komoly munka vár, szögezte le a megyéspüspök, ezért javaslataival megpróbálja megkönnyíteni a szervezők dolgát. Egyrészt felhívta a figyelmet, hogy jó lenne helyi szinten a zarándokokról egy hozzávetőleges számot megállapítani, mert a „szervezők próbálják felmérni, hogy a csíksomlyói pápai szentmisén hány hívő szeretne majd részt venni”.

Továbbá bejelentette, hogy a zarándokok számára külön vonat indulhat Nagyvárad–Élesd–Csíkszereda útvonalon. „Tudomásom van arról, hogy egyházmegyénk több plébániája már lefoglalta a szállítást biztosító buszt Csíksomlyóra. Anélkül, hogy az eddigi terveket áthúzzuk, továbbra is hangsúlyozom, hogy külön vonat indítását kérelmeztem az illetékes szervektől Nagyvárad-Élesd-Csíkszereda útvonalon. Az ezzel kapcsolatos részletekkel idejében jelentkezünk, és biztatjuk híveinket, válasszák ezt az utazási módot, mert ezzel is könnyíthetünk a szervezők munkáján: parkolás, bejutás, stb. szempontjából” – mutatott rá.

Kitért arra is, hogy előkészítésként imakártyákat nyomtatnak és jutattnak el a hívekhez, valamint arra biztatott, hogy a pápalátogatásig „teremtsünk olyan lehetőségeket, amikor többet beszélhetünk Szentatyánk életéről, munkálkodásáról, tanításáról, üzeneteiről”.

„A romániai katolikus egyház és benne az erdélyi, partiumi és bánáti történelmi egyházmegyék egy olyan esemény előtt áll, amelyet nem csak rendkívülinek, de jogosan nevezhetünk történelmi eseménynek” – hívta fel a figyelmet Ferenc pápa csíksomlyói látogatásának jelentőségére. Böcskei László megyépüspök körlevele itt olvasható.








EZT OLVASTA MÁR?

X