Vízpart-tisztítási akciót hirdettek Hargita megyében


-A A+

Több, mint 3 600 önkéntes jelentkezett arra a vízpart-tisztítási akcióra, amelyet a Hargita Víz Közösségi Fejlesztési Egyesület és a Harvíz Rt. Regionális Víz- és csatornaszolgáltató szervez 2019. április 12-én, pénteken azokon a településeken, amelyek a Hargita Víz Egyesület tagjai.

Fontos, hogy ne csak testben és lélekben készüljünk a közelgő pápalátogatásra, hanem a környezetünket is tegyünk rendbe, bevonva fiatalt, időset, diákokat, vagy akár önkormányzati dolgozókat is – fogalmazta meg az akcióval kapcsolatos gondolatait Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón.

Mivel ebben az évben a Föld napja egybeesik a keresztény világ egyik legfontosabb ünnepével, a húsvéttal, így kicsit elébe mentek ennek az alkalomnak, és korábbra hirdették meg a környezettisztítási akciót, amely gondolatiságában a márciusi víz napjához is szorosan kapcsolódik – mondta el a polgármester. A szervezés során megszólították az érintett önkormányzatokat, a települések iskoláit, munkaközösségeket is és partnerre találtak a különböző hulladék-gazdálkodási cégekben is, akik az összegyűlt hulladék elszállítását vállalták.

A szemétszedés a legkisebb erektől a térség nagyobb folyóiig számos természetes vízpartot érinteni fog, a helyszínek kijelölését terepbejárás előzte meg. Erről Lázár Péter, a Csíkszeredai Városháza városgazdálkodási osztályának vezetője tájékoztatott. Az osztályvezető elmondta, a terepszemle során sok helyen tapasztaltak elkeserítő állapotokat. „Hódok úsznak a műanyag palackok között, barázdabillegetők kerülgeti a szemétkupacokat” – szemléltette a helyzetet Lázár Péter.  Egyúttal kiemelte, tudatosítani kellene az emberekben a környezet védelmének fontosságát, különben „néhány nap múlva lehet elölről kezdeni a szemét összegyűjtését”.

„Könnyebb lehúzni a cipőt, mint feltörölni a padlót” – ezzel a mondással szemléltette Bogáti Csaba a Harvíz Rt. igazgatója azt, hogy tudatos gondolkodással meg lehetne előzni a környezet szennyezését. Miután a szemét a természetbe kerül, sokkal több pénz és energia azt összegyűjteni és elszállítani. Az igazgató elmondta: 22 település csatlakozott a meghirdetett akcióhoz, amelyek vállalták a helyi szervezést és lebonyolítást. A településekről összesen 3 600 résztvevőre számítanak az előzetes jelentkezések alapján, ami messzemenően meghaladja az előzetesen várt létszámot. A résztvevők számára biztosítják a kesztyűket, szemetes zsákokat, és mindenki kap egy pólót is emlékbe.

Pál Tamás, az ECO Csík térségi hulladékgazdákodási vállalat igazgatója elmondta: négy frakcióban gyűjtik a hulladékot, erről az akció résztvevői külön tájékoztatást kapnak. Külön fogják gyűjteni az üveget, a műanyagot, a betont, építkezési törmeléket, valamint az egyéb hulladékokat. Az éghető szemét égetőbe kerül majd, így energiaként hasznosul, a többit a lehető legnagyobb arányban próbálják újrahasznosítani. Az igazgató külön kiemelte: jó volna, ha sikerülne beazonosítani néhányat azok közül, akik a szemetet otthagyták a vízpartokon, ezért kérik a résztvevőket, hogy ha találnak bármilyen erre utaló nyomot, jelezzék azt.

Felső tagozatos és középiskolás diákok részvételére számítanak elsősorban az akcióban – tájékoztatott Szabó-Ferenczy Krisztina, a csíkszeredai városháza kommunikációs felelőse. A jelentkező önkormányzatok dolga volt, hogy szólítsák meg a helybéli oktatási intézményeket és ennek messzemenően eleget is tettek. Csíkszeredából két középiskola mellett több általános iskola is jelezte részvételét. Legnagyobb létszámmal Zetelaka vesz részt az akcióban, ahol majdnem hatszáz fiatal fogja pénteken szedni a szemetet.








EZT OLVASTA MÁR?

X