FRISSÍTVE - „Az egész egy nagy hazugság” – feljelentést tett Csűry István püspök az őt ért vádak miatt


-A A+

FRISSÍTVE: Egy 36 éves nagyváradi nő azt állítja: viszonya volt a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökével, aki teherbe is ejtette. Állítólagos kapcsolatukat Facebookos üzenetváltásokkal bizonyította a Bihoreanul nevű nagyváradi hetilapnak, ahová fordult vádjaival. Csűry István református püspök a Maszolnak elmondta: feljelentést tett a rendőrségen és törvényszéki eljárást is kért a lap és annak újságírója ellen. FRISSÍTÉS: Szerda délután a Bihar megyei RMDSZ állásfoglalásában kiállt Csűry István püspök mellett.

Denisa Krisztina Chilba állítása szerint viszonyt folytatott Csűry Istvánnal, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökével, és teherbe is esett. Erre nézve viszont semmilyen bizonyítékot nem tudott felmutatni, és a Bihoreanul lapnak ígérete ellenére sem küldött semmilyen, az állapotát igazoló orvosi jelentést, ugyanis szavai szerint időközben hirtelen vissza kellett utaznia Németországba, ahol dolgozik.

A hetilapot múlt szerdán kereste meg azzal, hogy az egyházkerületnél akart panaszt benyújtani a püspök ellen, de ott rendőrséggel fenyegették és elkergették, ezért fordult hozzájuk. A püspökkel állítása szerint Facebookon ismerkedett meg, ezután vált személyessé a kapcsolatuk. A lapnak Facebookos üzenetváltásokat mutatott annak bizonyítékául, hogy viszonya volt a püspökkel, amelynek az vetett véget, hogy a nő egyre agreszívebbé vált.

Denisa Chilba azt állította a lapnak, hogy márciusban visszautazott Németországba – elmondása szerint ott és Ausztriában dolgozik idősgondozóként –, ahol észrevette, hogy állapotos. Mint mondta, erről beszámolt a püspöknek is, aki nem hitt neki, és azt kérte, menjen orvoshoz, de ő ezt nem tette meg, mert: „Az orvosok az ő emberei. Elég, ha adnak egy injekciót, és elvesztem a terhességet” – idézte a lap a szavait.

„Az egész egy nagy hazugság”

A Maszol megkeresésére Csűry István püspök nem kívánta részletesen kommentálni a vádakat. Mint mondta, az ügyet rábízta a hatóságokra, feljelentést tett a rendőrségen és törvényszéki eljárást is kért a Bihoreanul lap és annak újságírója ellen. „Magam részéről nem tudom kommentálni a dolgokat, csupán annyit szeretnék elmondani, hogy az egész egy nagy hazugság úgy, ahogy van” – fogalmazott.

A bihari portálon megjelent összeállítás a püspök szerint „olyan rágalom, amivel azt gondolom, hogy személyemen keresztül az anyaszentegyházat meg az egész magyarságot akarják dehonesztálni”. A cikk szerzője ellen azért kért törvényszéki eljárást, mert nem vette figyelembe álláspontját, amelyet egy féloldalas nyilatkozatban fejtett ki.

Állításait a nő azokkal a Facebook-beszélgetésekkel igyekszik bizonyítani, amelyeket állítólag Csűry Istvánnal folytatott. A Bihoreanul-cikkben közölt képernyőfotók vulgáris, helytelen románsággal írt üzeneteket mutatnak, amelyeket a püspök személyes Facebook-oldalán található profilképpel egy István nevű felhasználó küldött.

Az üzenetváltásokat dokumentáló csetablakok valódisága több szempontból megkérdőjelezhető. Egyrészt gyanús, hogy a beszélgetőpartnernek csak a keresztneve szerepel – bár a Messenger alkalmazásban két kattintással átnevezhetőek a felhasználók –, de az is tény, hogy ma már olyan alkalmazásokat lehet letölteni, amelyek álbeszélgetéseket generálnak. Ilyen például ez. Harmadrészt pedig képszerkesztő programmal is elő lehet állítani egy ilyen üzenetváltást.

A püspök nem kommentálta lapunknak, hogy az üzenetek valódiak-e vagy sem, és találgatásokba sem kívánt bocsátkozni arról, hogy milyen érdekek húzódhatnak az ügy mögött. „Várom a fejleményeket, egyebet nem tudok tenni” – összegzett a Maszolnak Csűry István. 

FRISSÍTÉS: Szerda délután a Bihar megyei RMDSZ állásfoglalásában kiállt Csűry István püspök mellett.

Azt írták: „a magyarellenes tartalmakért bíróságon már elítélt nagyváradi botránylap rendkívül aljas támadást indított” Csűry István ellen. „Hatásvadász, lejárató, az újságírói pártatlanságot és a szakmai etikát mellőző, a püspök urat megbélyegző riportban állítanak valótlanságokat” – vélekedtek. Rámutattak: a nagyváradiak számára „ismert a riport főszereplőjeként bemutatott hölgy beteges megnyilvánulása”, aki más egyházi és közéleti személyeket is zaklatott már hasonló módon.

„Mindazok, akik ismerik akár a nevezett hölgyet és az ő botrányos ügyeit, akár Csűry István püspök urat, biztosak lehetnek az egyházfő feddhetetlenségében” – olvasható a megyei RMDSZ állásfoglalásában. Az ügyet úgy értékelik, hogy „a román nacionalisták és a titkosszolgálathoz köthető erők frontális támadást intéztek az egyre erősödő magyar közösség és az azt vezető személyek ellen”.

A megyei szervezet szolidaritásáról biztosította Csűry István püspököt és annak családját.








EZT OLVASTA MÁR?

X