Nőtt a gyermekvállalási kedv a Székelyföldön az év első hónapjaiban


-A A+

2019 első két hónapjában Erdélyben a születések száma 1,9 százalékkal alacsonyabb, a halálozásoké pedig 1,2 százalékkal magasabb volt, mint 2018 azonos időszakában. Így a népességfogyás tempója Erdélyben gyorsult az előző évhez viszonyítva, két hónap alatt 4 658 fővel csökkent a népesség.

A két magyar többségű székely megyében azonban 2019. január–februárban az élveszületések száma jelentősen, 6,2 százalékkal magasabb, a halálozások száma pedig 2,5 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál. A születésszám növekedésének köszönhetően tehát a Székelyföldön – szemben Erdéllyel – a fogyás tempója lassult ebben az időszakban.

Erdélyben

A megjelölt időszakban 10 435 gyermek jött világra Erdélyben, ami 204 fővel, 1,9 százalékkal alulmúlta az egy évvel korábbi, 2018. január–februári születésszámot. A megyei statisztikai hivatalok előzetes adataiból az Erdélystat által készített összesítés szerint 2019 első hónapjában erősebb, februárban azonban már egyértelműen gyengébb volt a gyermekvállalási kedv, mint egy évvel korábban. Az év első két hónapjában Erdélyben a legtöbb gyermek Temes megyében született (1 144 fő), ezt követi Kolozs (1 098 fő), majd Brassó (978 fő.) A listát az igencsak elöregedett Krassó-Szörény zárja (329 fő).

Az év első két hónapjában 15 093-an haltak meg, 1,2 százalékkal – számszerűen 173 fővel –többen, mint az előző év azonos időszakában. Ez a negatív trend a januári adatra vezethető vissza: 2019 januárjában 8 081 halálesetet regisztráltak Erdélyben, ami 654 fővel magasabb az előző évi adatnál. Mivel februárban jelentősen kevesebben haltak meg, mint egy évvel korábban, így a januári nagymértékű halálozási növekmény hátterében az idei évben a tavalyinál korábban tetőző influenzajárvány feltételezhető.

Az év első hónapjaiban összességében Erdélyben a születések és a halálozások különbségéből adódó népességfogyás 4 658 fő volt, ami – Erdély lakosságához viszonyítva – továbbra is magas érték, ráadásul a népességfogyás tempójának növekedését mutatja 2018 hasonló adataival összevetve (4 281 fő).

Az év első két hónapjában kivétel nélkül minden megyében többen hunytak el, mint ahányan születtek,

de a mérték igencsak különböző volt: míg a népesség fogyása Temesben 51 főt tett ki, Hunyadban 556-ot.

A január–februári időszakban 3 337 házasságot kötöttek Erdélyben. Ez az érték (132 házassággal) elmarad az előző évitől, azonban az év első hónapjaiban mindig kevesen kötnek házasságot, így ebből az adatból nem lehet messze mutató következtetéséket levonni.

Székelyföldön

Az erdélyi átlagnál pozitívabb népesedési trendek voltak megfigyelhetőek 2019. január–februárban a Székelyföldön. Hargita és Kovászna megyében az év első két hónapjában 894 gyermek jött világra, ami 52 gyermekkel, 6,2 százalékkal magasabb, mint a 2018. január–februári érték. Különösen Hargita megye esetén jelentős a növekmény az élveszületések számában: több mint 9 százalék.

Ugyanebben az időszakban a Székelyföldön 1 180-an haltak meg. Ez az érték mintegy 2,5 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához viszonyítva, amikor 1 151 fő volt az elhunytak száma.

A születésszám jelentős növekedése és a halálozások mérsékeltebb növekedése együttesen azt eredményezte, hogy a Székelyföldön – szemben a teljes Erdéllyel – lassult a népesség fogyása (az ún. természetes fogyás, ami a vándorlási folyamatokat nem veszi figyelembe). A természetes fogyás 2019. január–februárban mintegy 286 főre becsülhető, ami alacsonyabb, mint 2018 ugyanezen időszakára számolt 309 fő.

A házasodási kedv stagnált Székelyföldön: az év első két hónapjában 244 pár mondta ki a boldogító igent, ez szinte pontosan megegyezik a tavalyi értékkel (255 pár).

Partiumban

A másik jelentős arányban magyarok lakta erdélyi régióban, a Bihar, Szatmár és Szilágy megyéből összesített partiumi régióban, 2019. február végéig 1 741 gyermek született és 2 629 halálozás történt. A 2018-as hasonló adatok szerint 1 788 születést és 2 754 halálesetet regisztráltak. A régióban tehát mind a születések, mind a halálozások száma csökkent. A két folyamat eredőjeként a népességfogyás mértéke 888 fő volt, ami javulás az előző évi hasonló adathoz képest (966 fő).

Érdekesség, hogy a házasságkötési kedv ebben a régióban növekedett: 528 házasságot kötöttek 2019. január–februárban, ami 13 százalékos növekedést jelent az előző évhez viszonyítva. A téli házasságkötési kedv emelkedésében élen jár Szilágy megye: két hónap alatt 132 házasság (előző évi adat: 80 házasság).

Közép-Erdélyben

Erdély harmadik jelentősebb magyar lakosságot tömörítő régiója a Kolozs és Maros megyéből álló Közép-Erdély. Itt 1 940 gyermek született az év első két hónapjában, ez 63 fővel elmarad az előző évi adattól. Mivel a halálozások száma (2 838 fő) növekedett az előző évhez képest, így összességében Közép-Erdélyben a népességfogyás sebességének csaknem 25 százalékos felgyorsulása figyelhető meg.

A különösen kedvezőtlen közép-erdélyi adatok elsősorban Maros megyére vezethetők vissza: itt 7 százalékkal esett a születésszám, miközben ugyanilyen arányban nőtt a halálozás. Maros megye népessége 538 fővel csökkent két hónap alatt, amely a megyék sorrendjét tekintve (Hunyad után) a második legrosszabb érték.

 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X