Bekameráznák a romániai bölcsődéket és óvodákat


-A A+

A képviselőház asztalán van az a tanügyi törvényt módosító indítvány, amely szerint mind az állami, mind a magánbölcsődék és -óvodák udvarait, folyósóit és termeit térfigyelő kamerákkal kell felszerelni – szúrta ki az avocatnet.ro jogi portál.

A kezdeményező Ovidiu Alexandru Raeţchi PNL-s képviselő indoklásában azt írja: az elmúlt időszakban nyilvánosságra került súlyos fizikai és lelki bántalmazások miatt tartja szükségesnek az intézkedést. Elsősorban tehát a pedagógusok és a felügyelők ellenőrzését célozza a törvénymódosítás.

A kamerák hangot is rögzítenének. Felszerelésük kötelező lenne azokban az intézményekben, amelyekben több mint hét gyermeket látnak el. A törvénymódosítás kivételt tesz abban az esetben, ha a szülők fele plusz egy arányban ellenzik a kamerák felszerelését és ezt írásba is adják.

A felvételeket három hónapig őrizhetik a bölcsődék és az óvodák, utána archiválni kell őket, írja elő a javaslat. Ugyanakkor a felvételeket tilos nyilvánosságra hozni, azokhoz csak a szülők férhetnek hozzá – kérésre –, és csak azokhoz, amelyek a gyermekének csoportjában készültek.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X