Tervezet: több mint félmillióan mentesülnének az egészségbiztosítási járulékfizetés alól


-A A+

Mintegy 600 ezer olyan adófizető mentesül az egészségbiztosítási hozzájárulás (CASS) befizetésének kötelezettsége alól, akinek 2015. július elseje és 2017. december 31. között az országos minimálbérnél kisebb jövedelme volt – áll a pénzügyminisztérium által kidolgozott sürgősségi kormányrendelet tervezetében. A pénzügyi amnesztia hatálya alá eső összegek 1,035 milliárd lejt tesznek ki.

A dokumentum szerint az intézkedés nem okoz hiányt a büdzsében, mert a 2019-es bevételekbe nem számították be a CASS-ből így befolyó összegeket, amelyek az amnesztia alkalmazása nélkül 1,972 milliárd lejt összesítettek volna.

Azok a magánszemélyek esnek a rendelet hatálya alá, akik esetében az adókivetés alapját a minimálbér tizenkétszeresét kitevő évi jövedelem képezte, de 2015. július elseje és 2017. december 31. között nem valósították meg ezt a jövedelmet.

Ugyanebben a kedvezményben részesülnek azok a magánszemélyek is, akiknek a jelzett időszakban egyáltalán nem volt jövedelmük, de akiknek járulékfizetési alapját szintén az országos minimálbér képezte.

Azok a magánszemélyek, akik az egészségügyi járulék befizetése mellett döntöttek, nem mentesülnek a befizetés kötelezettsége alól.

2018. január elsejétől áttértek arról a rendszerről, amelyben az egészségügyi járulékot az adóhatóság határozta meg és vetette ki, az önadózási rendszerre, amelyben a CASS-t az adófizető számítja ki és vezeti be az egységes nyilatkozatba, a járulék befizetése pedig csak azok számára kötelező, akik éves szinten a bruttó minimálbér tizenkétszeresénél nagyobb jövedelmet valósítanak meg.

Azok a személyek, akik ennél kevesebb jövedelemmel rendelkeznek vagy egyáltalán nincs jövedelmük, dönthetnek úgy, hogy mégis befizetik az egészségbiztosítási járulékot, hogy biztosítottá váljanak.








EZT OLVASTA MÁR?

X