Díjazza az EP-választásokon szavazó fesztiválozókat a VIBE


-A A+

Választásokra mozgósító kampányt indított kedden a VIBE Fesztivál: arra kérik az első választásukra készülőket, vállaljanak felelősséget a környezetükért és vegyék ki részüket a politika alakításából. A szavazókat díjazzák is.

„Mivel a VIBE a legfiatalabb generációt célozza meg – a fesztiválozók 95 százaléka 14 és 28 év közötti, az átlagéletkor pedig 21 év körül mozog –, kötelességünknek érezzük felszólítani őket a társadalmi szerepvállalásra” – idézi a fesztivál közleménye Rés Konrád Gergelyt. A fesztivál igazgatója szerint az erdélyi fiatalokat ott lehet sikeresen megszólítani, ahol jól érzik magukat, például egy fesztiválon. Azoknak, akik nemrég töltötték be a tizennyolcat, el kell mondani, hogy miért fontos szavazni, a véleményüket érvényesíteni.„Reméljük, célba ér az üzenetünk és az urnáknál a legfiatalabb szavazók is megválasztják majd az őket hitelesen képviselő politikusokat” – tette hozzá a fesztiváligazgató. Rés Konrád Gergely elmondta, az Európai Unió testületeiben fontos, minket is érintő döntések születnek, ezért május 26-án minél több első szavazónak részt kell vennie.  

A VIBE közösségének (mintegy 15 ezer fő) több mint fele most készülődik élete első szavazására. A fesztivál a fiatalok ízlését és gondolkodását tükröző kampánnyal próbálja érzékenyíteni őket a véleményformálás iránt. A szervezők egy-egy fesztiválos kellékeket tartalmazó csomagot ajánlanak fel azoknak, akik lefotózzák a szavazási részvételt bizonyító pecsétet a személyi igazolvány hátlapján és elküldik üzenetben, amelyet a fesztivál helyszínén lehet majd átvenni.

Az Implikálódj! kampányban a szavazásukat bizonyító fesztiválozók:

  • 20 százalékos kedvezménnyel vásárolhatnak fesztiválbérletet;
  • világító parti kellékeket tartalmazó fesztivál-szettet kapnak ajándékba;
  • tájékoztató füzetet kapnak arról, hogy miért fontos részt venni a közügyek alakításában







EZT OLVASTA MÁR?

X