Bocskai-díjjal tüntették ki Balog Zoltán miniszterelnöki biztost


-A A+

Balog Zoltán református lelkész, miniszterelnöki biztos, az Emberi Erőforrások Minisztériumának korábbi minisztere munkásságával és magatartásával érdemelte ki a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Bocskai-díját, amellyel olyan személyeket tüntetnek ki, akik döntő módon járultak hozzá az egyetem alapításához és fejlesztéséhez. A díjátadásra csütörtök délelőtt került sor a kolozsvári Sapientia EMTE épületében.

A díjátadót dr. Tonk Márton, a Sapientia EMTE szenátusának elnöke nyitotta meg, majd Kató Bélát, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökét kérte fel a résztvevők és a díjazott köszöntésére. A püspök kiemelte, pár év múlva ez az esemény már történelemnek fog számítani. 

A református püspök Balog Zoltán munkásságáról azt mondta, ő az egyedüli a mai kormánytagok közül, aki a kormánytagsága előtt is miniszter volt, és utána is az maradt, mert hivatásából kiindulva „verbi divini minister”. Ez annyit tesz, hogy a református lelkészek életük végéig hordozzák a miniszteri címet. Bibliai példázattal magyarázta gondolatát: annak ellenére, hogy a politika kisajátította magának ezt a fogalmat, eredeti jelentésében ez a szó a szolga megnevezését illette, és azt jelentette, hogy „itt vagyok, a rendelkezésedre állok”.

A díjátadón nemcsak köszöntőbeszédek hangzottak el, hanem Farkas Anna, az egyetem elsőéves hallgatójának szavalatában Ady Endre Élni, míg élünk című költeménye is. Emellett a díjazott rövid életrajzi filmjét is levetítették, melyből kiderült, Balog Zoltán egy szegényes kis faluból nőtte ki magát lelkészcsalád sarjaként, majd Debrecenben folytatta tanulmányait, ahol magabiztosan jelentette ki: sosem lesz belőle református lelkész. A Légy jó mindhalálig háziolvasmány, az iskolatársak és a székely himnusz azonban meghozták a hatásukat: rövid időn belül lelkésszé vált.

A rövidfilmből az is kiderült, nem hiába szavalták Ady költeményét az ünnepségen, ugyanis Balog Zoltán miniszternek ez a legkedvesebb verse, mert kifejezi: „az életet sokféleképpen lehet élni, és sokféleképpen el lehet mulasztani”. Fontosnak tartja az élet teljességének a megtapasztalására való törekvést, azaz azt megélni, amire teremtve lettünk. A miniszter elmondta, buzdította, hogy azt keresheti, mire lett teremtve, mi az, amit csak ő végezhet el. Nyomatékosította: az embernek azt az utat kell járnia, ami számára volt kijelölve, és igyekeznie kell ezt a legnagyobb szabadságában tenni.

A kisfilm lejárta után dr. Tonk Márton úgy fogalmazott, látva az életutat, kijelentheti, az Emberi Erőforrások "legemberibb miniszterét" tisztelhetjük Balog Zoltán személyében.

„Nem szabad hagyni elkallódni a tehetséget!”

A díjazott tevékenységét Dávid László professzor méltatta. Elmondta, Balog Zoltán minden cselekedetén átvilágít a nemzetféltő szeretet, az odaadás, a segítőkészség. A harcai és sikerei nem róla szólnak, hanem azokról, akikért mindezeket megtette. Nemcsak a megoldandó feladatokat tartotta szem előtt, hanem azokat a fiatalokat is, akikért dolgozott. Mert hiába a jól felkészült tanárok, és hiába a híres iskolák, ha elveszítjük a lelkükben is szabad, az önállóan gondolkodó, szülőföldjüket szerető fiatalokat. Azáltal, hogy a peremvidéken élő romagyerekeknek is lehetőséget biztosított a felzárkózásra, bebizonyította, hogy nemcsak a kivételes képességű gyermekek oktatására fektet hangsúlyt, hanem a színesebb réteget is célozza, vélekedett. A felzárkóztató programokkal kimutatta, olyan fiatalokban is hisz, akik sokszor tőlük független okok miatt nem járhatnak elitegyetemekre, tette hozzá.

A díj átvétele után Balog Zoltán beismerte, nem szereti magát olyankor, amikor meghatódik, mégis elcsukló hangon mesélt az első szerelméről, Erdélyről, és a kisgyermekkorában tett erdélyi látogatásáról, amikor is megfogalmazódott benne: „ezek magyarok, és mégis mások, mint mi. Van bennük valami más, valami több, amelynek köze van a méltóságteljes szenvedéshez”. Bevallotta, a későbbiekben tett látogatásai során akárhányszor lépte át a határt és tért vissza Magyarországra, megkönnyebbülést érzett, majd szégyent. Szégyellte magát azért, hogy nekik mennyivel könnyebb, mint az erdélyi magyaroknak.

Elmondta, a magyar szellemi élet egysége és a részekre szakítása az, ami meghatározza a mindennapjainkat, de jó lenne, ha ez a részekre szakítottság inkább különbözőségként állna fenn, mintsem egymás elleni küzdelemként.

Hozzátette, büszke az Egységes Magyar Kárpát-medencei Felsőoktatási Tér kialakítására, a Makovecz Programra, amely által sikerült elérniük, hogy a cserediákság ne csak Budapesten keresztül valósuljon meg, hanem a magyar nyelvű tanintézmények között is, méghozzá úgy, hogy azok Magyarország fővárosának beavatkozása nélkül tudjanak egymással kapcsolatba kerülni. Ennek az elgondolásnak a lényege a kölcsönösség, és nem az, hogy egy centrumon keresztül egymáshoz kapcsolódjanak a városok, részletezte. A kormányon belül is ezért ragaszkodott hozzá, hogy ne központosítsák a határon túli, külhoni ügyeket, hanem minden minisztériumban legyen egy erős, törzsgyökeres felelősség ezek iránt, ugyanis nem szeretett volna a baloldali kormányok esetén „szegény gettót”, a jobboldali kormányok esetén pedig „luxusgettót” létrehozni.

Gyermekkori álma valósult meg, amikor létrehozhatták a Határtalanul programot, amelynek lényege a magyar gyermekek eljuttatása a Kárpát-medence különböző sarkaiba. A program pozitív hozadékaként említette, hogy míg pár évvel ezelőtt a Kárpát-medencei oktatók mit sem tudtak egymásról, az elindítása óta olyannyira behozták a lemaradásokat, hogy azt is tudják, ki mit szeret enni, inni, vagy hogy kinek hogy hívják a gyerekét.

Balog Zoltán arra buzdított, hogy a tagoltságban és szétszakítottságban próbáljunk meg egymáshoz viszonyulni, és együtt vonatkoztatni az egészre. Hangsúlyozta, számunkra az egész a nemzetünk és a nemzeti összetartozásunk. Fő feladatunk ennek az összetartozásnak a tisztességét megteremteni, „ez a tisztesség pedig a kereszténységünkben lelhető fel”.

A Bocskai-díj a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem legrangosabb, legkiemeltebb díja, amelyet ezidáig Orbán Viktor, Tonk Sándor, Német Zsolt, Szilágyi Pál, Hollanda Dénes, Répás Zsuzsanna, Sándorné dr. Kriszt Éva, Rostoványi Zsolt, Mezei Barna, Jávor András, Lászlófy Pál érdemelt ki.







EZT OLVASTA MÁR?

X