Több ezren vettek részt szombaton a Bukarest Pride felvonuláson


-A A+

Több ezren vettek részt szombaton Bukarestben a leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek (LMBT) közössége jogainak védelmében szervezett Bukarest Pride nevű felvonuláson. Az ACCEPT Egyesület által szervezett esemény keretében a fővárosi Győzelem térről az Egyetem térig vonultak az LMBT-közösség tagjai és támogatói.

Az egyesület ügyvezető igazgatója, Florin Buhuceanu szerint a Bukarest Pride-on részt vevők nagy száma azt bizonyítja, hogy a román embereknek az LMBT-közösséggel szembeni gondolkodásmódja gyorsabb ütemben változik, mint ahogyan azt a politikusok érzékelik.

„Ezt támasztja alá a 2018 októberében tartott referendum eredménye is, amikor a román állampolgárok nem mentek el szavazni, bojkottálták a kormány ama kísérletét, hogy diszkriminatív előírást vigyen be az alkotmányba. Egyre többen vonulnak utcára, és egyre több fiatal áll ki és vállalja a másságát. Már nem hordunk álarcokat, mint az első felvonulásokon" – mondta a szervező.

Buhuceanu reményét fejezte ki, hogy a politikusok „tanulnak a fiatalok által feladott leckéből", megértik, hogy másképpen kell viszonyulniuk e közösség tagjaihoz, hogy törvénymódosításokra van szükség.








EZT OLVASTA MÁR?

X