Bűnvádi eljárás indult az arámabányai kislány ügyében eljáró ügyész ellen


-A A+

Visszaélésszerű magatartás miatt bűnvádi eljárást indított az igazságszolgáltatásban elkövetett törvénytelenségeket kivizsgáló ügyosztály Maria Piţurcă ügyész ellen, aki az örökbe fogadott arámabányai kislány, Sorina ügyében járt el a júniusi házkutatás során - értesült az Agerpres.

A craiovai ügyészségen dolgozó Maria Piţurcă június 21-én rendőrök kíséretében jelent meg a Mehedinţi megyei Arámabányán élő nevelőszülőknél, hogy elvigye a kislányt, akit örökbe fogadott egy, az Amerikai Egyesült Államokban élő román házaspár. Az esetről készült felvételeken az ügyész kivonszolja a kislányt a házból, miközben Sorina nagyon sír, és azért küszködik, hogy ne szakítsák el hivatásos nevelőanyjától, aki hét éven át nevelte.

Az eset után tartott sajtótájékoztatón az ügyész azt mondta, a kislány nagyon izgatott, zaklatott volt, amikor érte mentek, neki kellett közbelépnie, hogy megnyugtassa, aztán sikerült ölbe vennie és átadnia az őt örökbe fogadó házaspárnak.

Az ügyben eredetileg hivatali visszaélés gyanújával indított eljárást a bírák és ügyészek által elkövetett törvénytelenségeket kivizsgáló ügyosztály, egyrészt az örökbefogadási kérelem elbírálása kapcsán, másrészt a craiovai ügyészség ügyésze által levezetett házkutatás körülményeinek tisztázására.

Július 2-án az Igazságügyi Felügyelet kérte a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) fegyelmi ügyekben illetékes ügyészeitől, hogy függesszék fel tisztségéből Maria Piţurcát. A CSM csütörtökön közli a döntését.








EZT OLVASTA MÁR?

X