Szamos-parton tornyosuló szemétrengeteg ellen tiltakoznak a kolozsváriak


-A A+

Már közel másfélezer megosztásnál tartanak azok a közösségi médiában megjelent, sokkoló felvételek, amelyek a Szamos-part Szászfenes és Kolozsvár közötti szakaszán uralkodó állapotokat rögzítik: tornyosuló szemétrengeteget, partra hajított építkezési törmelékeket és kidobott hűtőszekrényt is mutatnak az arra kajakozó kolozsváriak videói és fotói. A felvételek hatására online petíció is indult, amelyben az illetékes hatóságok mozgósítására kérik Emil Boc kolozsvári, valamint Petru Horia Șulea szászfenesi polgármestert.

A felvételeket közzétevő egyik kolozsvári aktivistától, Szakáts Istvántól megtudtuk: 1992 óta kajakoznak a Szászfenes-Kolozsvár közötti szakaszon, és az eddigi évekhez képest mostanra nőtt elviselhetetlenné a parton tornyosuló szemétmennyiség. Mint kiderült, a ’90-es évek elején nem hátráltatta az embereket a partot körülölelő szemét, ami szerinte az utóbbi pár évben került a Szászfenes-Kolozsvár közötti részre, ugyanis „’92-ben a jelenlegi szemétmennyiség kilencven százaléka nem volt ott”.

Az aktivista elmondása szerint nem az ott lakók szemete éktelenkedik a parton, hanem a kolozsváriaké, akik az elmúlt időszakban „a Funar-korszaknak és a kannibalisztikus kapitalista építkezésnek a hatására úgy kezdtek megnyilvánulni, mint a vadnyugaton”, nem beszélve arról, hogy teherautókkal hordják a városon kívülre a hulladékot.

 

A Someș Delivery román nyelvű petíciója elsősorban Emil Boc kolozsvári polgármestert és Petru Horia Șulea szászfenesi polgármestert kéri a takarítási munkálatok elkezdésére. A környezetvédelmi kampányban az önkormányzatok felszólításával próbálják megállítani a szemét partra hordását és felgyűjtését, és ennek megvalósításához elengedhetetlennek tartják a különböző intézmények együttműködésre késztetését.

Így az Országos Román Vízügyi Hatóság, a Környezetvédelmi Őrség, a Szamos Vízügyi Igazgatóság, Kolozs Megye Tanácsának, a Hidroelectrica és a témában jártas szakembereknek, valamint civileknek az összefogását remélik. A petíció – amelyet néhány óra alatt már közel 800-an írtak alá – szövegében kiemelik a szemétrengeteg emberi egészségre gyakorolt káros hatását és a természetes ökoszisztémának a rombolását, ugyanakkor a Szamos folyó jövőjét előtérbe helyezve a felelősségtudat felébresztését és a mozgósítást látják kézenfekvő megoldásnak.

Az ügyben megkerestük a Kolozs megyei tanács illetékeseit is, amint elértük őket, cikkünket frissítjük.

FRISSÍTÉS: Oláh Emese kolozsvári alpolgármester kabinetjétől megtudtuk, a kolozsvári önkormányzat csak a város területén levő Szamos-partért felel. A Szamos a Román Vízügy hatáskörébe tartozik. A hivatal megkapta a civilek levelét és nemsokára válaszol rá. 

 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X