Szemétrengeteg a Szamos-parton: meghallották a hatóságok a kolozsváriak hangját


-A A+

Több tucatnyian gyűltek össze csütörtök délután a kolozsvári Tranzit Házban a Szamos-part tarthatatlan állapotai miatt. A nem egyszer feszült légkörben zajló beszélgetésnek konklúziója alig volt, de jó hír, hogy az ügyben érintett szereplők egy részét sikerült egy asztalhoz ültetni. Szászfenes polgármestere nem volt jelen, míg Emil Boc kolozsvári polgármester eleget tett a szervezők meghívásának.

A folyópart szennyezettsége azt követően került ismét a kolozsváriak – és nem csak – figyelmének központjába, hogy néhány fiatal végigkajakozott a Szamos Kolozsvár és Szászfenes közötti szakaszán, videóra vették a látottakat, ami a közösségi médiában több ezreket sokkolt. „Ökológiai tragédiáról” beszélünk, jelentette ki a kerekasztal-beszélgetés egyik kezdeményezője, Flaviu Petean civil aktivista. A Szamos-part kitisztításáért indult petíciót cikkünk megírásáig több mint 3 400-an írták alá.

Most már ne a hibásokra mutogassunk, hanem megoldásokon gondolkozzunk – javasolták többször a csütörtöki beszélgetés résztvevői, de a probléma felelőseit nem árt megnevezni, tette hozzá valaki. A zöld aktivisták és a Someș Delivery civil szervezet által összehozott találkozón az érdeklődők mellett jelen volt többek között Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a szászfenesi önkormányzat küldöttsége (Petru Horia Șulea polgármester nem tett eleget a meghívásnak), a Szamos-Tisza Vízügyi Igazgatóság (ABA Someş-Tisa) és az Országos Román Vízügyi Hatóság képviselői, valamint a Környezetvédelmi Ügynökség küldöttje.

Szakáts István és Flaviu Petean civil aktivisták igyekeztek több-kevesebb sikerrel moderálni a beszélgetést, de sokszor nem tudták elkerülni, hogy a résztvevők egymás szavába vágjanak. Volt, aki csendes megfigyelőként hallgatta végig az értekezést, volt, aki a probléma megoldásának szándékával ment el, de olyan résztvevő is akadt, akiről úgy tűnt, csak a provokáció érdekelte. A kétórás beszélgetésről élő közvetítés is készült, ami itt visszanézhető.

Fontosabb következtetések

A probléma mielőbbi megoldásának sürgetésével mindenki egyetértett, ahogy azzal is, hogy a parton tornyosuló szemét nem mostanában, hanem legalább két évtizede gyűlik. A tarthatatlanná vált helyzetet azóta sem orvosolta senki. A Szamos-Tisza Vízügyi Igazgatóság a nemrégiben tartott terepszemléje után 75 ezer lejre bírságolta Szászfenes önkormányzatát, akinek képviselői csütörtökön ígéretet tettek a part kitisztitására, mint mondták, jelezni fogják ezt a tételt a közelgő költségvetés-kiigazításon.

A hulladék egy része közterületen van, míg egy másik része a parton – nem egyértelmű, hogy törvényesen vagy sem – felhúzott házak udvarán, ahová nehezebb lesz a hatóságoknak bejutni. Ha tényleg elhordják a több tonna szemetet, továbbra is kérdés, hogy hogyan gátolják meg, hogy pár év múlva ugyanide jussunk, mutatott rá a szászfenesi önkormányzat egyik képviselője, amire nem született megnyugtató válasz senkinek a részéről.

Többnyire építkezési hulladék tornyosul a Szamos-parton, ezért nem igazságos az ott lakókat hibáztatni a kialakult helyzetért, mert háztartási hulladék alig található, ráadásul a szemétrengeteg a házak után is folytatódik, vélekedett Flaviu Petean civil aktivista. A beszélgetés végén így is előkerült a romakérdés: a szászfenesi küldöttség egyik tagja szerint a romák hordják ki a szemetet talicskákkal a vízpartra, mert „nekik is meg kell élni valamiből”.

Emil Boc polgármester többször gratulált a kezdeményezőknek, mert szerinte jelentős tömeg figyelmét hívták fel a problémára. Az elöljáró szerint helyi és regionális szinten, valamint a civil társadalom és az üzleti szféra szintjén is van tennivaló, az önkormányzat nevében azt ígérte, „rendelkezésükre állunk” az ügy megoldásának érdekében. Többször hangsúlyozta, hogy remek az együttműködés a polgármesteri hivatal és a vízügyi hatóságok között. Szavaiból kiderült az is: a törvény szerint a Szamos partjáért az önkormányzatok felelnek, míg magáért a folyóért a vízügyi hatóságok.

Felvázolta, szerinte közelebb jutunk a megoldáshoz, ha:

  • minden szereplő a törvény szerint teszi a dolgát,
  • a július elsejétől kötelezővé vált szelektív hulladékgyűjtéshez mindenki alkalmazkodik – a hatóságok is, hiszen még mindig nem kerültek erre alkalmas konténerek és szemetszsákok minden lakónegyedbe,
  • az intézmények együttműködnek,
  • a civil társadalom nyomást helyez a hatóságokra,
  • megbírságolják azt, aki nem tartja be a tövényt.

Amikor felmerült, hogy miért kellett megvárni, hogy idáig fajuljon a helyzet, Emil Boc azt mondta, a demokráciának állomásai vannak, és a társadalom most jutott el arra a szintre, hogy felismerje, milyen veszélyekkel jár a felelőtlen szemetelés. Ismételten hangsúlyozta: a civil társadalomnak pótolhatatlan szerepe van ezekben az ügyekben, ezért javasolta, hogy két-három hónap múlva ismét hívjanak össze egy ilyen fórumot, hogy számon kérjék a hatóságokon, hogy elvégezték-e a rájuk háruló feladatot.

Pár napja egyébként a víz felszínén lebegő gátat avatott az önkormányzat a Sun strand környékén, amelynek szerepe felfogni a folyó által sodort szemetet, még mielőtt ezek a hulladékok a Szamos kolozsvári partjaira sodródnának. Az új szűrőrendszerre azért volt szükség, mert a régi gátat megrongálták a Szamoson érkező nagyméretű lomok: kanapék, szekrények, tyúkketrecek, hűtőszekrények. A gát dupla falú csövekből áll, amelyek ellenállóak az ütközésekkel és a hőmérséklet ingadozásokkal szemben is. A gátat kamerával figyelik, amely – akárcsak a világítás is – napelemmel működik. A gáton fennakadó szemetet a hulladékkezelő vállalatok szállítják el – írta közleményében az RMDSZ Kolozs megyei szervezete.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X