Három hónap után javításra szorul Arad új uszodája


-A A+

Alighogy megnyitott, javítási és karbantartási munkálatok miatt csütörtöktől három hétig zárva tart Arad májusban átadott új uszodája a váraljai negyedben – tájékoztatott az aradi önkormányzat.

Május elején adták használatba az új sportuszodát Arad váralja negyedében. A verseny- és szabadidősportot űzők egyaránt hódolhatnak szenvedélyüknek a létesítményben, amely régóta elkészült, a bürokrácia miatt azonban sokáig zárva kellett tartani.

A polgármesteri hivatal tájékoztatása szerint „az uszoda működtetése során hibák léptek fel”, ezért ideiglenesen, a javítások miatt be kell zárni. Azt nem közölték, hogy milyen jellegű hibáról van szó.

Az illetékesek azért döntöttek úgy, hogy most függesztik fel a tevékenységet, mert a vakáció és szabadságok idején mindig kevesebb a látogató. A munkálatok várhatóan három hétig tartanak majd.

Hangsúlyozták, hogy értesítették az Országi Befektetési Alapot, amely finanszírozta az építési munkálatok egy részét, mert az uszoda még garanciális időszakban van, és az alap kell felszólítsa a kivitelezőt a javításra.








EZT OLVASTA MÁR?

X