Bukaresti tüntetés: a csendőrség kerüli a feszültségkeltést


-A A+

A szombat délutánra beharangozott fővárosi tüntetésen (a tavaly augusztusi „diaszpóra-tüntetés” évfordulóján) részt vevő rendfenntartó erők küldetése elsősorban „a párbeszéd keresése” – jelentette ki szombaton Georgian Enache, a Román Csendőrség szóvivője, aki ugyanakkor a törvények betartására szólította fel a megmozdulás résztvevőit.

„A mai küldetésünk elsősorban a párbeszédre összpontosít. Több olyan csoport lesz, amelynek tagjai arra összpontosítanak, hogy fenntartsák a kommunikációt mind a szervezőkkel, mind a tüntetés résztvevőivel, hogy eltávolítsanak minden olyan kockázatot, amely veszélyt jelenthet a közrendre és közbiztonságra” – fejtette ki Enache a Victoriei téren, ahol a bukaresti csendőrség információs sátrat állított fel.

Hangsúlyozta, a csendőrök „a tüntetés optimális és normális körülmények között való lezajlását biztosítják”.

Georgian Enache azt üzente a tüntetésen résztvevőknek, hogy tartsák be a törvényeket.

„Azt javasoljuk, hogy tájékoztassanak minket azonnal és nyíltan minden olyan dologról, amely a közrendet veszélyezteti, hogy meghozhassuk a szükséges intézkedéseket ott, ahol ez szükséges. Azt akarom, hogy mindenki számára világos legyen. Senkinek nem áll érdekében a feszültségkeltés. Mi is, a fővárosi rendőrség is és a katasztrófavédelem is jelen lesz a helyszínen, pont azért, hogy az ilyen jellegű dolgokat megelőzzük, és meggyőződésem, hogy nem lesznek gondok, amíg működik ez a nyílt párbeszéd” – szögezte le a csendőrség képviselője.

Elmondta azt is, hogy egy „irányítóközpontot is létrehoztak, amelyben képviselteti magát a belügyi tárca minden, az ilyen helyzetek kezeléséért felelős szerve”, és ezek állandó kapcsolatban lesznek egymással az esetleges incidensek gyors és optimális megoldása érdekében.

Daniel Vasile, a fővárosi katasztrófavédelmi felügyelőség szóvivője biztosított afelől, hogy csapataik készenlétben állnak, és azonnal akcióba lépnek, ha szükséges, főként, mert a délután folyamán kánikula várható.








EZT OLVASTA MÁR?

X