Elmarasztalták Gyergyócsomafalva polgármesteri hivatalát, mert csak magyarul jelenik meg a helyi közlöny


-A A+

Elmarasztalta az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) a románok hátrányos megkülönböztetése miatt a 99,8 százalékban magyarok által lakott Gyergyócsomafalva polgármesteri hivatalát, amiért csak magyar nyelven adja ki a község közlönyét.

A határozatról a feljelentő Dan Tanasă blogger, a magyar feliratok és szimbólumok elleni pereskedéseiről elhíresült Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) alapító elnöke számolt be a blogján kedden. A CNCD elmarasztalta a polgármesteri hivatalt, de nem rótt ki pénzbírságot ellene. A testületben öten támogatták, ketten ellenezték a határozatot.

A 2011-ben rögzített népszámlálási adatok szerint Gyergyócsomafalván a magyar etnikumú lakosság aránya 99,8 százalék. A több mint 4 300 lakosú településen tíz román nemzetiségű személyt számoltak meg.

Márton László Szilárd polgármester az MTI-nek elmondta: nem tudja pontosan, ki vallotta magát románnak a településen, de csak a helyi rendőrparancsnokot és családját ismerik románnak a községben. Hozzátette: őket hivatalos levélben kérdezte meg, hogy igénylik-e a Csomafalvi Hírlap román nyelvű kiadását, és még nem kapott választ a kérdésre. Hozzátette azonban, a rendőr és felesége is beszélik a magyar nyelvet.

Márton László Szilárd elmondta: a Csomafalvi Hírlapot havonta-kéthavonta adják ki, amikor elég közölni való közérdekű információ gyűlt össze. Ebben a község pénzügyi helyzetéről, az elhalálozásokról, születésekről, a helyi eseményekről számolnak be. A közérdekű helyi információkat tartalmazó lapot a község valamennyi portáján ingyenesen bedobják a postaládába.

A polgármester közölte: nem kapott még tájékoztatást a diszkriminációellenes tanács határozatáról, és kíváncsian várja a határozat indoklását. Ez alapján döntenek majd arról, hogy megtámadják-e az elmarasztaló határozatot a bíróságon. „Nevetséges és felháborító az egész” – minősítette a helyzetet Márton László Szilárd polgármester.

Korábban a 99,2 százalékban magyarok által lakott Gyergyóremete polgármesterét marasztalta el hasonló okból a CNCD.

(Címlapfotó forrása: csomafalva.info)








EZT OLVASTA MÁR?

X