A nemzeti ünnep az összetartozásról szól – tapasztaltuk meg a kolozsvári Dónát úti búcsújáráson


-A A+

Szent István király intelmei nemcsak fiához, Imre herceghez szólnak, hanem a huszonegyedik század egyszeri emberéhez is eljutnak. Legalábbis ezt tapasztaltuk a keddi Szent István-napi búcsún az államalapító uralkodó nevét viselő Donát úti templomban, Kolozsváron. A szentmise ünnepi hangulatát emelte, hogy orgonát és közösségi búzából összegyűjtött kenyeret is szenteltek a szertartáson.

Kedd délután perzselő meleg volt a kolozsvári Dónát úton. A templom falai közt sem volt sokkal hűvösebb, levegő is alig jutott az összeszorított híveknek, mégis több százan töltötték meg a padokat.

Hőségben az emberek ingerlékenyek, de a szertartás alatt ennek nyomát sem láttuk a hívekben. Férfiak álltak fel szótlanul, és adták át helyüket a görnyedező, idős asszonyoknak. Nők szaladtak, amikor a bottal járó fiatalember alatt megcsúszott a szék, és szótlanul, egymás keze alá dolgozva simították el az ügyet. Tolókocsis lányát segítette be a templom ajtaján egy apa, amikor egy fiatalember odaugrott, és a szánalom apró jelét sem mutatva, mosolygó szemmel ajtót nyitott. Mintha eljutottak volna hozzájuk Szent Istvánnak a fiához intézett intelmei: irgalmasak voltak egymáshoz.

„Meglátni és megtalálni a másik emberben az Istent”

A szentmisét több katolikus pap vezette, akikhez a többi történelmi egyház lelkészei kapcsolódtak, a kolozsváriak búcsús ünnepét pedig Jakubinyi György érsek is megtisztelte. A prédikáló plébános kihangsúlyozta, egyetlen feladatunk a másikban felfedezni az Istent, ahogyan Imre hercegnek tanította István király. 

Ezen a szertartáson szólalt meg először a Szent István templom orgonája, amit a szentmisén felszenteltek. Ezután a nemzeti összetartozást jelképező Kárpát-medence kenyerét megáldották az erdélyi magyar történelmi egyházak képviselői. A kenyerét a Szolnoki Művésztelepen sütötték, Szolnok város alpolgármestere, Fejér Andor juttatta el Kolozsvárra. Az alapanyagokat a Kárpáthaza különböző településeiről adományozták a magyar közösségek és magánszemélyek.








EZT OLVASTA MÁR?

X