Tanévkezdéskor látogatott Szatmárnémetibe Navracsics Tibor EU-biztos


-A A+

Tanévkezdés napján látogatott Szatmárnémetibe Navracsics Tibor, az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa. Különleges vizitről van szó, hiszen Románia uniós csatlakozása óta  (romániai biztos kivételével) egyetlen biztos sem járt még Szatmárban.

„Többszörös premier ez a nap, annál is inkább, mivel magas rangú vendégünk látogatása egybeesett a tanév kezdetével. Az uniós biztos érdeklődését felkeltette a Szatmár megyei oktatás helyzete és a duális oktatási rendszer Szatmár megyei jó példáját is be kívánja építeni az Európai Unió oktatási stratégiájába, mint követendő példát” – fogalmazott a zárt ajtók mögötti egyeztetést követő sajtótájékoztatón Pataki Csaba, Szatmár Megye Tanácsának elnöke.

A látogatás időpontjának különlegességét emelte ki Kereskényi Gábor polgármester is, aki szerint „jelképes, hogy az oktatásügyi európai biztos azon a napon érkezik városunkba, amikor Szatmárnémeti mind a 40 tanintézményében, mind az óvodások, mind az általános- és középiskolások számára optimális, sőt nagyon jó körülmények között megkezdődött a tanítás. A 2000–es évek eleje óta a mindenkori városvezetés nagy hangsúlyt fektetett és fektet a minőségi oktatásra. A Partiumban minőségi oktatást kell biztosítanunk gyermekeink számára, amelyben kiemelt hangsúlyt kapnak keresztény értékeink is” – summázta a városvezető.

Kihasználva azt, hogy az Európai Bizottság biztosa látogatott Szatmárnémetibe, Kereskényi bemutatta a megyeszékhely oktatási rendszerét, az uniós projekteket, de egyúttal információkat is kért arról, hogyan lehetne az EU-s pályázatokat érintő bürokratikus folyamatokat egyszerűsíteni.

Mint Navracsics kifejtette, látogatásának célja, hogy helyi szinten is tájékozódjon arról, amit EU-s szinten az oktatás- és kultúrpolitikában, stratégiákban már elkezdtek vagy terveznek megvalósítani. „Szatmár megye és Szatmárnémeti városa is büszke lehet oktatási hagyományaira, valamint arra, hogy a különböző nemzetiségek békében és kölcsönös megértésben élnek együtt — ez modell is lehet a jövő politikusai és politikája számára” – fogalmazott.

Navracsics elmondta, az ő mandátumuk a vége felé közeledik, november elsejétől új bizottság veszi át az ügyek intézését, de ez nem jelenti azt, hogy az általuk elindított  kezdeményezések véget érnének. „Az egyik legfontosabb kezdeményezésünk az Európai Oktatási Térség, amelyet 2025-ig kívánunk megvalósítani, és amely a tagállamokat az óvodai hálózat szélesítésével, az idegennyelv-tanulás népszerűsítésével, az iskolai dokumentációk kölcsönös elismerésével és egy európai egyetemi rendszer kiépítésével kívánja segíteni. A szakoktatás és az általános oktatás területén pedig a duális oktatás elterjesztésével és a kompetencia központú oktatás megteremtésével”– magyarázta.

Hangsúlyozta: a Szatmár és németországi testvérmegye között létrejött, duális oktatást elősegítő kapcsolat, a német minta átvétele követendő példa (kellene legyen) Románia más régiói számára is. Újságírói kérdésre válaszolva Navracsics nem hallgatta el azt sem: a romániai oktatási rendszer legsúlyosabb problémája az alulfinanszírozás és a gyakorlat-orientáltság hiánya.

A sajtótájékoztatót követően az uniós biztos az oktatási intézmények vezetővel találkozott, akiknek bemutatták az Európai Unió vonatkozó stratégiáit, illetve utóbbiak is lehetőséget kaptak projektjeik bemutatására, miközben elmondták a problémáikat és konkrét javaslatokat tettek ezek megoldási lehetőségeire.  

Az uniós biztost szatmári útján Hegedüs Csilla, az RMDSZ szóvivője, Turós Lóránd szenátor, Magyar Lóránd képviselő, valamint Nagy Szabolcs megyemenedzser kísérte.








EZT OLVASTA MÁR?

X