Megvenné a katolikus egyháztól az egykori Zárda épületét az aradi önkormányzat


-A A+

Egy éven belül az aradi önkormányzat tulajdonába kerülhet a jelenlegi Mihai Eminescu (volt 1-es számú) Általános Iskola épülete – írta keddi közleményében a városháza. A polgármesteri hivatal szerint megegyeztek az ingatlan tulajdonosával, a római katolikus egyházzal az adásvételről, de a temesvári megyéspüspökség szerint nincs még megállapodás.

Călin Bibarț megbízott polgármester keddi sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy „előrehaladott tárgyalások” folynak az adásvételről. Az épület megvásárlását szavazásra bocsátják a városi képviselő-testületben, azután következik az értékbecslés és a konkrét szerződéskötés.

Az 1989-es rendszerváltás utáni években a katolikus egyház a restitúciós törvények alapján visszakapta az 1948-ban államosított épületet, az önkormányzat pedig mint az iskola fenntartója jelenleg havi 2500 eurós bérleti díjat fizet az ingatlan használatáért. Az elöljáró szerint költséghatékonyabb lenne saját tulajdonba venni az épületet, emellett a karbantartásra és a fejlesztésre is fordíthatnának közpénzt, ha rendelkeznének felette.

A magyar közösség által Zárdaként ismert épület az aradi magyar oktatástörténet része. Az utca felőli földszintes épületben 1875-ben indult meg az oktatás kétosztályos leányiskolaként – írja Ujj János az Arad – történelmi városkalauz című monográfiájában. Az épületet a hozzá tartozó nagy kerttel 1910-ben vásárolta meg a várostól a csanádi római katolikus püspökség. Az intézményt akkor bízták a Notre Dame-i (Miasszonyunk) Nővérekre. 1917-ben indult az Aradi Római Katolikus Leányiskola, közismerten a Zárda. A román közigazgatás bevezetése után a város magyar polgárságának támogatásával hozzáfogtak egy háromszintes korszerű iskola építéséhez, a teljes udvari épület csak két év múlva lett kész. Az intézményt 1948-ban államosították, akkor ősszel nyitották meg benne a magyar pedagógiai leányiskolát. 1956-tól három éven keresztül magyar középiskola volt, azután a felső osztályokat átvitték a volt Királyi Főgimnáziumba (Ioan Slavici-, ma Moise Nicoară-iskola). A Zárda akkor alakult át általános iskolává, s a Csiky Gergely Főgimnázium 1990 utáni megalakulásával a magyar tagozat is kiköltözött belőle. Az épületben jelenleg a román (és elemiben német) tannyelvű Mihai Eminescu Általános Iskola működik.

A Temesvári Római Katolikus Megyéspüspökség sajtóosztályától azt kérdeztük, miért döntöttek az épület eladása mellett, de azt a választ kaptuk, hogy az adásvételről még nem született megegyezés – a püspökség kérte a polgármesteri hivataltól, hogy ha meg akarja venni, jelezze, de ez még nem történt meg. „Ezt már évek óta mondják, de eddig nem jelezték, csak a bérlet meghosszabbítását kérték. Megegyezés még nincs, nem is volt konkrét tárgyalás az eladásról” – írták.








EZT OLVASTA MÁR?

X