Klaus Johannis nyitotta meg a tanévet a kolozsvári BBTE román tagozatán
Klaus Johannis államfővel ünnepelték hétfőn a kolozsvári állami egyetemek tanárai és diákjai a városban 1919-ben indított román nyelvű egyetemi oktatás centenáriumát.
Hatalmas tömeg várta hétfő délelőtt az államelnököt a kolozsvári Farkas utcában: Klaus Johannis a Babeş-Bolyai Tudományegyetem román tagozatának tanévnyitójára érkezett szigorú biztonsági intézkedésektől kísérve a kincses városba. Az államfő a BBTE főépülete elől a hat kolozsvári állami egyetem rektorával, Kolozsvár polgármesterével, Kolozs megye önkormányzati elnökével és több mint tízezer diákkal, tanárral együtt a főtérig vonult, ahol köszöntötte a tanévkezdőket.
Klaus Johannis ktivitásra biztatta a diákokat. Elmondta: a diákélet nemcsak a szakmai felkészülés időszaka, hanem a nézetek ütköztetéséé, a társadalmi aktivizmus kialakulásáé is: „azt várom tőletek, hogy tegyétek a román társadalmat jobbá, élénkebbé, vibrálóbbá és versenyékesebbé!” - jelentette ki az elnök a centenáriumi zászlócskákat lobogtató diákoknak.
Arról is beszélt, hogy a romániai oktatásnak a tehetségeket kellene támogatnia, értékeket kellene teremtenie, de ez csak kevés oktatási központban valósul meg. „Az oktatásban az egyetlen állandó tényezőt az a gyakorlat jelentette, hogy olyan hozzá nem értő minisztereket neveztek ki a tárca élére, akik nemhogy nem oldották meg a rendszer problémáit, de nem is értették, nem is akarták megérteni azokat. Középszerű miniszterekkel csak középszerű eredményeket érsz el – magyarázta. A romániai oktatásnak a tehetségeket kellene támogatnia, értékeket kellene teremtenie. Sajnálatos módon azonban nálunk ez nem szabály, csak kivétel, amellyel alig néhány oktatási központban találkozunk, mint ez is itt. Emellett ugyanakkor Románia még nem nyújt elég lehetőséget a fiataloknak, hogy sikeres karriert építsenek maguknak itthon” - mondta az államfő a Babeş–Bolyai Tudományegyetem tanévnyitóján.
Kiemelte ugyanakkor, hogy Kolozsvár az elmúlt években mágnesként vonzotta a tehetséges és ambiciózus ifjakat. „Csak az egyetemi központok megerősítése, a minőség kultúrájának továbbadása és a magánszektorral, illetve az európai és nemzetközi partnerekkel való aktív együttműködés révén tudjuk biztosítani ezeket a lehetőségeket. (...) Az itteni egyetemi és gazdasági szféra már megtette az első nagyon fontos lépéseket a normalitás és korszerűség felé” – fűzte hozzá Johannis.
Az államfő arra biztatta a tanárokat, hogy egyesítsék erejüket. „A romániai egyetemi központoknak megvan a lehetőségük, hogy fontos erőforrásokat használjanak fel közösen, hogy együttműködjenek. Megfelelő stratégiai együttműködés nélkül a romániai egyetemek azt kockáztatják, hogy nem lesznek képesek figyelemre méltó megvalósításokat felmutatni globális szinten. A hazai és a nemzetközi ranglistákon szereplő felsőoktatási intézmények büdzséje közötti különbség óriási, esetükben egy lehetséges megoldás olyan egyetemi pólusok kialakítása lenne, amelyek az üzleti szféra és a helyi hatóságok támogatását egyaránt élveznék”.
Az egyetemistáknak sikerült lerombolniuk „az érdektelen és passzív fiatal mítoszát”, aki nem szokott elmenni szavazni, mondta Klaus Johannis államelnök hétfőn a Babeş–Bolyai Tudományegyetem diákjainak, arra biztatva őket, hogy továbbra is maradjanak ilyen aktívak.
„A fiatalok az elmúlt években a polgári szerepvállalás élharcosaivá váltak. A legutóbbi választásokkor leromboltátok az érdektelen és passzív fiatal mítoszát, aki nem szokott elmenni szavazni. Gratulálok ezért, és arra biztatlak, hogy továbbra is legyetek ilyen aktívak, mindig készen arra, hogy szankcióban részesítsétek a politikai vezetők túlkapásait. (...) A fiatalok átvették az újjáépítés stafétáját, amelyre Romániának oly nagy szüksége van” - fejtegette Johannis.
Az államfő azt állította ugyanakkor, hogy a kutatásnak kiutalt büdzsé „történelmi minimumon” áll. „Ti toljátok ki az emberi megismerés határait. Ti építitek ki az összekötő hidakat a nemzetközi együttműködés irányába is, amelytől egyre jobban függ a kortárskutatás. Sajnálatos módon azonban ahelyett, hogy az ágazat fontosságának megfelelő támogatást és pénzalapokat kapjatok, a kutatásnak kiutalt büdzsé elérte a történelmi minimumot” - mondta még Johannis az egyetemistáknak.
- 33283 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33285 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33286 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33287 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33288 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33288 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni