Október 6-án a magyar forradalmi seregek tizenhárom főtisztjének a kivégzésére emlékezünk. Ők az aradi vértanúk – de valójában hányan is voltak? Tizenhárman vagy tizenheten? Netán még többen? Alább a kevésbé ismert „tábornokok” katonai pályafutását és tragikus sorsát mutatjuk be.

Aradról az 1848–1849-es magyar szabadságharc gyászos végkimenetele, a véres megtorlás jut a legtöbbünknek az eszébe, pedig a város a forradalom dicsőséges szakaszában is fontos szerepet játszott az önrendelkezésért vívott küzdelemben.

Bár a világosi fegyverletételkor szabad elvonulást ígértek a forradalmi honvédseregek főtisztjeinek, a császáriak véres megtorlást intéztek a Bécs ellen forduló, a magyar szabadságért harcoló seregek vezetői ellen. A történészek szerint 500 és 650 közöttire tehető az aradi várbörtönben fogva tartottak száma, és több mint 120 honvédtisztet ítéltek halálra. A legelrettentőbb a 13 aradi vértanúként köztudatba vonuló tábornokok 1849. október 6-i kivégzése volt. Julius Jacob von Haynau osztrák táborszernagy, a „bresciai hiéna” a kegyelmi kérvényeket figyelembe sem véve hajtatta végre az ítéleteket.

Az aradi tizenhetek

1849 augusztusa és 1850 februárja között végezték ki a hadvezéreket – nem volt mindegyikük tábornoki rangban –, akiket szintén a vértanúkhoz kell sorolni.

Október 6-án golyó általi halált halt Lázár Vilmos, gróf Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő és Schweidel József, illetve felakasztották lovag Pöltenberg Ernőt, Török Ignácot, Láhner Györgyöt, Knezich Károlyt, Nagysándor Józsefet, gróf Leiningen-Westerburg Károlyt, Aulich Lajost, Damjanich Jánost és gróf Vécsey Károlyt.

Rajtuk kívül Aradon végezték ki Ormai-Auffenberg Norbertet, Kazinczy Lajost és Hauk Alajost, illetve Aradon vesztette életét Lenkey János.

Aki megtébolyult a fegyverletétel után

„Lenkey Jánosról van a legtöbb adatunk” – kezdte a börtönben meghalt tiszttel a sort Puskel Péter aradi helytörténész, aki anekdotákat gyűjtött a vértanúkról, illetve több könyvben is foglalkozott az 1848–1849-es események aradi vonatkozásaival.

Lenkey 1807. szeptember 7-én született Egerben. Galíciában szolgált, de a forradalom hírére a 6. Württemberg huszárezred 131 katonájával kalandos körülmények között Máramarosszigeten át hazaszökött, és azonnal katonai szolgálatra jelentkezett. A Délvidéken harcolt a szerb csapatok ellen; ezredesi rangig jutott, és hősiességét Petőfi Sándor is megírta egy versben (Lenkei százada).

„Lenkey Komárom várparancsnoka volt, és a világosi fegyverletételt követően korábbi betegsége kiújult, elmebaj tünetei mutatkoztak rajta, ami lassan elhatalmasodott rajta, és ez volt annak az oka, hogy az aradi tizenhárommal egyidejűleg őt nem végezték ki október 6-án” – mondta Puskel Péter.

A per idején Lenkey János már csont és bőr volt, élelmet nem vett magához, vizet is csak nagy ritkán, és 1850 február 8-án a várbörtönben halt meg.

„A régi aradi honvédtemetőben temették el, amit a 20. század elején felszámoltak, a mai Tisztviselőtelep helyén volt ez – magyarázta Puskel. – Az ő sírja volt a legutolsó ebben a temetőben, hiszen a többit áthelyezték egy köztemetőbe, de a Lenkeyé még a húszas-harmincas években is ott árválkodott azon a területen, amit időközben felparcelláztak, és elkezdték beépíteni. 1936-ban Eger város küldöttsége megjelent Aradon, majd jó pár hétig, talán néhány hónapig is tartó egyezkedés után kihantolták Lenkey földi maradványait, és hazavitték szülővárosába, Egerbe, és ott talált örök nyugalomra.”

2013-ban az aradi megemlékezéseken részt vett a Lenkey-leszármazottak népes csoportja. Lenkey Péter elmondta, hogy 2007-ben alapítottak egy családi egyesületet, amelynek a tagjai Lenkey-leszármazottak Egerből, Budapestről, Debrecenből, Piliscsabáról, Miskolc környékéről, Gömörből, illetve Sajólenkéről, ahonnan a család származik, de a tengerentúlról is.

„1589-ig visszavezethető a családfa, amikor is hét ágra szakad a nemzetség, és ennek a zádorfalusi ágából származik az aradi vértanú. A bátyja, Lenkey Károly ezredesként szolgált a honvéd hadseregben. Fontosnak tartjuk, hogy megismerjük gyökereinket, illetve ápoljuk a '48-as hagyományokat. Cél az egri Lenkey-szülőház múzeummá alakítása és felújítása, a Lenkey-sír gondozása, könyvet adtunk ki, és az összes aradi vértanú kapcsán egyfajta ismeretterjesztést is szeretnénk felvállalni” – mondta akkor Lenkey Péter, az egyesület elnöke.

Az első vértanú

Időrendi sorrendben az első kivégzett Ormai-Auffenberg Norbert volt, akit 1849. augusztus 22-én akasztatott fel Haynau.

Puskel Péter érdekességként mondta el: „Együtt ítélték el egy Bangó Pető/Bangó Péter nevű aradi ügyvéddel, aki azt a »felségsértést« követte el, hogy a szabadságharc idején Arad címmel újságot adott ki. Bangó megúszta néhány éves börtönbüntetéssel, Ormai-Auffenberg Norbert viszont, mivel a szabadságharc kitörésekor azonnal átállt a szerveződő honvédseregbe, amit Haynau nem tudott megbocsátani, és Kossuth-nak az egyik kedvelt fiatal tisztje volt, halálbüntetést kapott. Egyes történészek véleménye szerint Ormai-Auffenberg nem is a vitézségének és a forradalom iránti elkötelezettségének köszönhette gyors politikai és katonai pályafutását, hanem annak, hogy rokonságban állt Kossuth-tal. Tény, hogy Kossuth szárnysegédjeként érte meg a fegyverletételt, de bár elmenekülhetett volna, vitézül helyben maradt. Az Arad-hegyaljai Pankotán tartóztatták le, és Haynau azonnal felakasztatta, nem volt semmiféle bírósági tárgyalás, Haynau egy közkatonát bízott meg ezzel a feladattal.”

Ormai-Auffenberg Norbert 36 évesen halt meg.

Sosem került elő a teteme

Ugyancsak a kevésbé ismertek közé tartozik Kazinczy Lajos, Kazinczy Ferenc nyelvújító hetedik és legkisebb gyermeke. Egészen fiatalon, szinte gyerekfejjel beállt a huszárok közé, és hamarosan főhadnagyi rangot kapott.

„1848-ban az elsők között jelentkezett a honvéd hadseregbe, harcolt a Délvidéken, de az olyan nagy jelentőségű ütközetekben is, mint pákozdi és a schwechati csata – mondta Puskel Péter. – Az ezekben a harcokban mutatott hősiességének köszönhetően alezredesi rangot kapott. Akkor, érthetően, a háborús időkben bátorságot, találékonyságot, parancsnoki képességet felmutató katonák nagyon gyorsan haladtak előre a ranglétrán.”

Kazinczy-t 1849. október 25-én végezték ki, golyó általi halálra ítélték, és ott temették el, ahol a a sortűz végzett vele. „Csakhogy mindmáig nem tudjuk azt, hogy hol végezték ki Kazinczy-t, a hatalmas területű aradi várnak melyik részén – folytatta a helytörténész. – A tizenhármak közül a négy agyonlőtt tiszt kivégzésének a helyéről tudjuk, hogy melyik vársáncban történt, a Kazinczy-é ismeretlen, az ő teteme nem került elő sem az 1911–1912-ben tartott ásatások, sem az 1932-es nagy árvizet követő régészeti feltárások során se.”

Puskel tudomása szerint valamennyi tábornok közül Kazinczy Lajosnak van a legtöbb szobra: Sárospatakon, apja szülőfalujában, Érsemjénben, Sátoraljaújhelyen és szülőfalujában, Széphalmon (egykor önálló település, jelenleg Sátoraljaújhely városrésze). A széphalmi mellszobrot Tóth András készítette, aki az aradi születésű költő, Tóth Árpád édesapja.

Kazinczy Lajos 29 esztendős volt, amikor kivégezték.

Bűne: Bem seregében szolgált

Hauk Lajos (Ludwig, hiszen német származású) előkelő család sarja volt, és többek között hírlapírással is foglalkozott, A Habsburg-ház utolsó órája címmel jelentetett meg egy császárellenes pamfletet.

„Ő is beállt a honvédseregbe, Erdélyben harcolt, részt vett a dél-erdélyi, bánsági csatákban, és vezérkari ezredesi címig jutott – mesélte róla Puskel Péter. – Kivégzéséről tudni kell, hogy 1850 februárjában már érvényben volt egy olyan rendelkezés, hogy csak a »főkolomposoknak« jár halálos ítélet. Ennek ellenére Haynau őt is egy kalap alá vette a többi »lázadó« és felségsértő főtiszttel, és 1850. február 19-én kivégezték. Több beosztásban volt, az erdélyi hadszíntéren harcolt, és nem is kellett nagyobb bűn a fővesztéshez, mint az, hogy Bem seregében szolgált.”

Az elfeledett tábornok

Kevésbé ismert személyisége a forradalomnak és szabadságharcnak Gaál László honvédtábornok, aki Bem vezénylete alatt tucatnyi győztes ütközetet vívott meg. Aradot elhagyva az erdélyi hadsereghez csatlakozott. 1849 elején a temesvári csatában egy 12 fontos ágyúgolyó letépte a bal lábát. Hű katonái másfél óráig cipelték puskákon, majd Lázár Vilmos ezredes kocsiját felajánlva neki, Bulcsra szállították, ahol Fechtig báró bújtatta 1850 februárjáig. A legenda szerint amikor a 13 tábornok aradi kivégzéséről értesült, megmérgezte magát, és Bulcson temették el. Gaál László hamvai a Maros mellett, a Mocsonyi-család sírjai szomszédságában nyugszanak.

Anekdoták a vértanúkról

A vértanúkkal kapcsolatban számos anekdota él, amelyek hitelességét nehéz ellenőrizni. Az egyik ilyen szerint Hauk éppen fogolytársaival kártyázott, amikor a hóhér érte jött, s közölte vele, hogy családi okok miatt el kellene utaznia, és ha Hauknak nincs ellenére, szeretné egy nappal korábban kivégezni. Hauk udvarias ember volt, befejezte a játszmát, majd szólt a hóhérnak: „Mehetünk.”

Egy másik történet szerint a tizenhármak közül Török Ignác hadmérnököt nem tudta felakasztani a hóhér 1849. október 6-án, mert a kivégzés előtt szívinfarktust kapott. Ami nem is lenne csoda, hiszen az akasztás nem hagyományos bitófán történt, hanem az áldozatoknál alacsonyabb akasztófát ácsoltak, tehát nem tört el az áldozatok nyakcsigolyája, hanem a hóhér rájuk csimpaszkodva húzta a testüket lefelé, amíg iszonyatos haláltusában megfulladtak.

Amikor parókája leesett, és ő utána nyúlt, a kivégzéseket vezénylő Tichy őrnagy könnyeket vélt felfedezni a szemében. Lekiáltott a lováról: „nem szégyelli magát, sírni, mint egy gyerek!”, mire Török egyszerűen válaszolt: „Szégyellje magát, hóhérlegény”. Percekkel később állítólag rosszul lett, öntudatlanul zuhant a földre: szívroham végzett vele. Az ő személyes történetén keresztül mutatta be a kivégzés előtti napon Aradon történteket Pozsgai Zsolt író-rendező a Magyar Golgota című színdarabban, amit egy évvel ezelőtt ünnepi előadásként mutatott be az Aradi Kamaraszínház.

A hóhér

Kevés szó esik a negatív hősök közül az ítélet végrehajtójáról. Franz Bott az alsó-ausztriai Fünfhausban született 1813-ban és a csehországi Brünnben hunyt el 1883-ban: 1849 és 1850 között összesen tizenkét kivégzést hajtott végre.

1850 és 1861 között Pest város hóhérja volt, 1851 és 1856 között további 38 személyt végzett ki Magyarországon.