Afrikai sertéspestis: vadászok bírálják a háromszéki vaddisznóirtás tervét
Gyakorlati és törvényi buktatói is vannak, ezért képtelenség kivitelezni a háromszéki hatóságok által elrendelt afrikai sertéspestis elleni akciótervet, miszerint az erdővidéki fertőzés gócpont védelmi övezetében ki kell lőni az összes vaddisznót és ragadozót, valamint Kovászna megye teljes területén meg kell tizedelni a vaddisznóállományt, úgy, hogy két négyzetkilométeren csak egy egyed maradjon – hívta fel a figyelmet a bodoki vadásztársaság elnöke és a település polgármestere.
Fodor István szakmaiatlannak és életképtelennek minősítette a Kovászna megyei prefektus és az Állategészségügyi Igazgatóság vezetője által a hét elején bejelentett akciótervet, amelynek életbe ültetése azzal a veszéllyel is fenyeget, hogy felborul a vadállomány egyensúlya.
A vaddisznóirtásra vonatkozó rendelet kapcsán Fodor István emlékeztetett: be van tiltva a vaddisznók hajtóvadászata, pontosan azért, hogy az esetlegesen fertőzött állatok ne meneküljenek és hurcolják távolabbi helyekre is az afrikai sertéspestist.
Eszerint csak a lesből való vadászat lehetősége adott, ám ezzel a módszerrel egyszerre csak egy-két állatot lehet kilőni, mert a többi elmenekül. A bodoki vadász szerint ha minden nap vadásznának vaddisznóra, akkor is egy évig tartana, míg kilövik a fertőzött területén élő mintegy 300 egyedet.
Feladatot kapnak, de hűtőkamrát nem
Fodor István szerint a teljes háromszéki vaddisznóállomány megritkítására vonatkozó rendeletnek is vannak buktatói, például az, hogy a lelőtt állatot nincs hol tárolják. Szabályok szerint az afrikai sertéspestissel fertőzött területen azonnal el kell ásni a tetemet, viszont a nem fertőzött területen kilőtt vaddisznót hűtőkamrában kell tárolni, míg megérkezik a laboreredmény, hogy az állat beteg vagy sem.
A vadásztársaságoknak jó esetben egy hűtőládájuk van, amiben legtöbb két állatot tudnak tárolni, mutatott rá a bodoki vadásztársaság elnöke, aki bírálta a román államot, amelytől csak feladatot kapnak, támogatást nem, miközben a magyar állam támogatta a vadásztársaságok hűtőkamra vásárlását.
A medvét nem lehet kilőni
Mint arról beszámoltunk, a háromszéki Erdővidéken nemrégiben egy mangalica sertésfarmon jelent meg az afrikai sertéspestis vírusa, ezért mintegy 45 állatot áldoztak fel. Az elmúlt napokban a környékbeli erdőkben több elhullott vaddisznó tetemére bukkantak, amelyekről szintén kiderült, hogy afrikai sertéspestisben pusztultak el. Ez alapján alapos a gyanú, hogy a sertésfarmra az erdőben élő fertőzött állatok révén jutott be a betegség. Ezért rendelték el, hogy a fertőzés gócpont 13 kilométeres védelmi övezetében ki kell lőni az összes vaddisznót és ragadozót, kivéve a medvét.
A ragadozók kilövését és a medve védelmének fenntartását hibás intézkedésnek tartja Fodor István, aki rámutatott: a farkas, a vadmacska és a hiúz kilövése bűnténynek számít. Másrészt szakmaiatlannak tartja, hogy a hatóságok indoklása szerint azért nem kell a medvét kilőni, mert az állítólag nem terjeszti a fertőzést, holott a vadász szerint a medve mindenevő, így megeszi a fertőzésben elpusztult vaddisznót is, és mivel bejár a településekre nagy a valószínűsége, hogy a gazdaságokba behurcolja az afrikai sertéspestis vírusát.
Egy hét alatt két medvét vonat gázolt el, másik hármat pedig az országúton autók ütöttek el Bodokon. Fodor István polgármester szerint az önkormányzatra hárult a feladat, hogy a medvetetemeket begyűjtse, elszállíttassa és elhamvasztassa, emellett az árván maradt három medvebocsot is be kellett fogniuk és a focșani-i rehabilitációs központba szállítani. A bodoki elöljáró szerint visszás, hogy ezek a kiadások az önkormányzatot terhelik, az állam nem téríti meg a költségeiket, holott a vasút állami vállalat, és az országút szintén az állami kezelésében van.
- 33271 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33273 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33273 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33275 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33276 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33276 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni