Jótékonysági rockkoncerttel segítették Kolozsváron az ALS-beteg Jóskát


-A A+

Közel kétszázötven ember vett részt azon a kolozsvári jótékonysági koncerten, amelyet Szegő Jóska segítésére és bátorítására szerveztek. Az est folyamán 5 rockbanda lépett fel, az érdeklődés és a segíteni akarás pedig 16 ezer lej értékű adományt eredményezett – tudtuk meg Rostás Zoltán Péter főszervezőtől, Jóska egykori osztálytársától.

Az Euphoria Music Hall-ban az érdeklődők meghallgathatták a Cheers Darlin’ együttest, valamint a Monday Shadowst, a Calling Memphist, a Wild Angelst és a Zarcovot is. A fellépések között DJ Modee teremtett „bulis hangulatot”. Sokan összegyűltek, leginkább Jóska ismerősei és barátai töltötték meg a teret.

A koncertek közben a háttérben lévő óriás vetítővásznon olyan fényképek és videók jelentek meg Jóskáról, amelyek az egészséges periódusától egészen a mostani, teljesen lebénult állapotáig elevenítettek fel pillanatokat.

A feleség, Szegő Enikő, és kislányuk, Petra is megjelent az eseményen: megköszönték a rengeteg támogatást, és elmondták, nehéz és visszafordíthatatlan helyzetben van a családjuk, így minden apró figyelmességért hálásak.

A jótékonysági koncert után felkerestük Rostás Péter Zoltán főszervezőt, aki elmondta, fontosnak tartja, hogy segítsen Jocón és a családján, ezért is szervezte az eseményt. Hozzátette, „többet akart adni azonkívül, hogy havonta utal egy keveset a családnak”, ezért gondolta, hogy a nagyközönség elé viszi az ügyet. Mivel ő is rocker, és a Zarcov banda zenésze, a rock-eseményt találta a leghatékonyabb megoldásnak.

Szegő Jóska és családja a továbbiakban is fogad adományokat. A segíteni akarók ezekre a számlaszámokra utalhatnak lejben (Eniko - Melinda Szego névre): RO63INGB0000999908242643, RO39BTRL01301201J22672XX, és erre euróban: RO44BTRLEURCRT00J2267202. 







EZT OLVASTA MÁR?

X