Petícióval fordulnak az EP-hez a medvék ügyében a székelyföldi megyék vezetői


-A A+

Az Európai Parlamenthez intéznek petíciót a túlszaporodott medveállomány ügyében a leginkább érintett Hargita, Kovászna, Maros és Brassó megye vezetői. Ezt a négy megye elöljárói jelentették be a Sepsiszentgyörgyön tartott közös keddi sajtótájékoztatójukon.

Tamás Sándor, Borboly Csaba, Péter Ferenc és Alexandru-Adrian Gabor azt kérik, Brüsszel szólítsa fel a román kormányt olyan intézkedések elfogadására, amely visszaállítja az ember és medve közötti békés együttélés lehetőségét. A négy megye vezetője által aláírt beadványban rámutatnak: az elszaporodott medveállomány emberéleteket veszélyeztet, és a javak sincsenek biztonságban.

„Tapasztalat szerint Bukarestben akkor kapják fel a fejüket, ha Brüsszelből kapnak egy intést” – magyarázta a petíció szükségességét Tamás Sándor. A háromszéki tanácselnök szerint vadászati kvóta bevezetésére van szükség, amíg visszaáll az egyensúly, majd ezt követően kell egy beavatkozási kvóta azokra a vadakra, amelyek rendszeresen lakott területen veszélyeztetik az emberek életét.

A politikus rámutatott: az európai barnamedve-állomány kétharmada Romániában él. Szakemberek szerint az országban mintegy tízezer medve van, 80 százalékuk Brassó, Kovászna, Hargita és Maros megyében, számuk háromszor akkora, mint amennyinek valós élettere van ebben a régióban. 

Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök - a petíció kezdeményezője – emlékeztetett, hogy csak idén hét ember halálát okozták a medvék és ezernél is több medvekárt jelentettek, emellett 13 köz- és vasúti baleset történt, amelyben, egy esetet leszámítva, elpusztult a medve. Hozzátette: a mostani rendszer nem működik, túlbürokratizált, a károkat nem fizetik, ezért a román kormányt 'Brüsszelből is ösztönözni kell”, hogy oldja meg a problémát. Borboly Csaba szerint arra volna szükség, hogy a helyi hatóságok a mostaninál jóval nagyobb autonómiával dönthessenek a konkrét helyi medveügyekben.

Az elmúlt években 33-47 medve járt be Brassóba, és semmilyen védekező, megelőző program nem bizonyult hatásosnak ellenük. Brassó megyében amerikai és kanadai szakemberektől kértek segítséget, akik arra jutottak, hogy a medvék számának csökkentése jelenthet megoldást, mondta Alexandru-Adrian Gabor. Az önkormányzati alelnök aggodalmát fejezte ki, hogy Brassópojánán kezdődik a síszezon és nem tudják szavatolni a sízők biztonságát, hiszen a pályákon fényes nappal is járnak a medvék.

A Maros megyei önkormányzat elnöke, Péter Ferenc szerint Szovátán is ellehetetlenedik a turizmus, hiszen nincs nap, amikor két-három medve ne sétáljon a központban. Sérelmezte, hogy amikor a házától kétszáz méterre kétgyermekes édesapát ölt meg a medve, az csak egy napig volt sajtótéma, de amikor az elgázolt medve 18 órán keresztül szenvedett az út mellett, mert a bukaresti minisztérium nem adott kilövési engedélyt, egy hétig foglalkozott a témával a román sajtó.

A sajtótájékoztatón bejelentkezett Brüsszelből Vincze Loránt EP-képviselő, aki szerint nincs egységes európai modell a medvekérdés rendezésére, ezért sajátos romániai modellt kell kidolgozni az emberélet és javak védelmében, de  a medveállomány védelmében is. A petíció az Európa Parlament hivatalos oldalán jelenik majd meg, bárki aláírhatja.  








EZT OLVASTA MÁR?

X