Nem a valóságot tükrözik a PISA-eredmények a tanügyminiszter szerint


-A A+

Nem az egyéni teljesítményt tükrözik a PISA-tesztek, és a felmérésben részt vevő tanulók nem teljesítettek legjobb tudásuk szerint, mert a tesztnek nem volt tétje – jelentette ki kedden Monica Anisie tanügyminiszter a kedden közzétett PISA-eredményekről, amelyek szerint a tíz évvel ezelőtti szintre zuhant vissza a romániai oktatás színvonala.

„Ezek a tesztek nem az egyéni teljesítményt mérik. Akik részt vettek a felmérésen, nem teljesítettek maximálisan tudásuk szerint, mert a tesztnek nem volt tétje” – mondta az oktatási tárca vezetője, aki szerint egyrészt szociális jellegű programokkal, másrészt a tanárok magasabb szintű és folytonos képzésével lehetne javítani a romániai tanulók teljesítményén.

Monica Anisie szerint a tanügyminisztériumnak figyelembe kell vennie a PISA-eredményeket, amikor döntéseket tervez meghozni. „Fontos, hogy ezentúl ne hozzunk úgy intézkedéseket, hogy azok nem állnak a tudományos kutatás biztos alapján” – mondta a tárcavezető.

Az eredmények láttán az első reakciója egyébként az volt a miniszternek, hogy nem kell aggódni a lesújtó teljesítmény miatt, mert a felmérés nem a diákok tudását méri, hanem azt, hogy mindezt hogyan tudják a mindennapokban alkalmazni.

Beszélt arról is, hogy megfontolandó az olvasásórák újboli bevezetése annak érdekében, hogy a tanulók megtanulják értelmezni a szövegeket. „Megoldást kell találnunk arra, hogy a nyelvórákon – legyen szó akár román, akár idegennyelv-órákról – szövegértésre és szövegértelmezésre tanítsuk meg a gyerekeket. A szöveg egyszerű elolvasása még nem elég. Ez a baj valójában. Régen nem hiába voltak azok az olvasásórák, amelyeken kizárólag azzal foglalkoztak, hogy felolvasták a szövegeket, majd értelmezték őket, a szövegértés minden fokozatát végigjárva” – vélekedett a miniszter.

Mint ismert, az iskolások képességeit összegző, nemzetközi teljesítménymérési program (PISA) 2018-as felmérésében mindhárom vizsgált területen – szövegértés, természettudományok, matematika – a nemzetközi átlag alatt teljesítettek a romániai diákok. Az eredmények szerint ugyanakkor 44 százalékra nőtt a funkcionális analfabéták aránya a romániai diákok körében. 

(Címlapfotó forrása: Monica Anisie hivatalos Facebook-oldala)








EZT OLVASTA MÁR?

X