Szomszédnéni Produkciós Iroda: „Minket szoktak betenni a karácsonyfa alá”


-A A+

A karácsonyukat nem az adventi elcsendesedés, hanem a zsibongás előzi meg, hiszen ilyenkor a vállalatok céges ünnepségeit látogatják: „a fa alá kerülnek”, és az ünnepi előkészületek helyett vicceikkel másoknak segítenek a ráhangolódásban – tudtuk meg a Szomszédnéni Produkciós Iroda két humoristájától, Bálint Ferenctől és Tóth Szabolcstól. Arról is meséltek, hogy általában „intenzív adventi időszakot” élnek, a karácsonyi díszítést és a takarítást pedig családtagjaikra bízzák.

Karácsonyra hangolódva arra kértünk néhány ismert erdélyi személyt: meséljék el, miként teremtenek otthonukban, környezetükben és lelkükben ünnepi hangulatot, hogyan készülődnek szeretteikkel a karácsonyra. Elsőként Böjte Csaba ferences rendi szerzetessel, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítójával beszélgettünk. Interjúsorozatunk további részeiben erdélyi származású művészeket, sportolókat és egyházi szereplőket szólaltatunk meg.

„Maradandó sérülések nélkül teljen az ünnep”

A csíkszeredai származású Tóth Szabolcs adventben a régen látott barátokat, ismerősöket is felkeresi. Az elcsendesedésre viszont januárig várnia kell – ekkor azonban megfogad „mindent a nyugodt életmódtól a jövőbeni elcsendesedésig”. A januárt többek között azért is szereti, mert már nem mondja meg neki senki, hogy naponta hányszor és mikor menjen családi étkezésekre.

A humorista szerint a székelyek karácsonya sokban különbözik a magyarországi karácsonytól: „egészen más ízek és illatok rejlenek az otthoni ünnepben”, ezért is alkalmazzák menyasszonyával a „változatos karácsonyozást”, és váltogatják évente az ünnepi helyszínüket: ha egyik évben a karácsonyt Magyarországon töltik, akkor a szilvesztert Székelyföldön, és fordítva.

Az idei év pedig úgy hozta, hogy a karácsonyt Csíkszeredában tölthetik – magyarázta. Abban a „kényelmes kiváltságban” részesül, hogy az ünnepi sürgés-forgást, díszítést átruházhatja a családtagokra, és az ajtón belépve egy kész ünnepi, díszes-ízes lakás fogadja. Ezáltal teremtődik meg számára az ünnepi hangulat, mert így csupán az ajándékvásárláson kell törnie a fejét.

„Az ajándékvásárlás komoly feladat: november közepén még csak reménykedek abban, hogy sikerül betartani a tavalyi fogadalmamat arra vonatkozólag, hogy idén időben megvásárolom az összes ajándékot” – magyarázta Tóth Szabolcs. Arról is őszintén beszélt, hogy alkalomadtán megpróbálja saját kezűleg készíteni az ajándékokat, de annyira ügyetlen, hogy végül mégis az üzletek polcaira hagyatkozik.

„Ahogy közeledik az ünnep, a remény fokozatosan alakul át kétségbeeséssé”, és halogató típus lévén, jelenleg a reményátalakulásnál tart: „az üzletekben egyre nagyobb a tömeg, ez pedig egyre nagyobb stresszt generál” – osztotta meg velünk a karácsony előtti élményeit. Hozzátette: egyébre sem vágyik, csak arra, hogy a karácsonyt és a szilvesztert „maradandó sérülések nélkül” ússza meg, ugyanis „sok veszély fenyegeti ilyenkor az embereket, legyen szó ételmérgezésről, alkoholmérgezésről, túlsúlyról vagy síbalesetről”.

„Facebookon nézzük, mások hogyan karácsonyoznak”

Bálint Ferenc írásban válaszolt a karácsonyi készülődésre vonatkozó kérdéseinkre. Rövid levélben – a maga humoros módján – számolt be a cégek ünnepségeiről, a feleségéről, a családi hagyományaikról és arról, hogy mit kért a Jézuskától. Annyira frappáns választ írt, hogy úgy döntöttünk, változtatás nélkül közöljük. 

„A cégek a karácsonyi ünnepségeiken képletesen értve, minket szoktak betenni a karácsonyfa alá, illetve olyan is történt, hogy az adventi, töltött káposztával körberakott, jégerrel töltött üveghattyú elé. Szóval ilyenkor nem sok idő marad a karácsonyfa díszítésére, ezért én úgy szoktam megoldani, ahogy a következő videóban látszik:

A korábbi karácsonyokhoz képest az a nagy újdonság, hogy idén töltöm először a karácsonyt a feleségemmel, és ez nagyrészt annak tulajdonítható, hogy idén lett először feleségem. Nagyon remélem, hogy jól fog telni együtt az ünnep, és jövőre is a saját feleségemmel ünnepelhetek, nem máséval.

Azt tervezzük, hogy idén is újranézzük a Reszkessetek, betörők! című filmet, hátha elkapják a betörők Kevint, mert eddig mindig csalódnom kellett. Az is gyakori ünnepi foglalatosság, hogy Facebookon nézzük, hogy mások hogyan karácsonyoznak, ők meg azt, hogy mi hogyan karácsonyozunk – ez igazán pöpec néphagyomány, mert addig sem kell beszélgetni azokkal, akik ott vannak melletted. Talán, ha ezt egy kicsit hanyagolnánk, mindenkinek jobban telnének az ünnepek. Jézuskától természetesen készpénzt kérek, mint a korábbi karácsonyokon is.”








EZT OLVASTA MÁR?

X