Dan Tanasă karácsonyi „ajándéka” a Kovászna megyei önkormányzatnak


-A A+

Advent utolsó hetében sem tétlenkedett a hivatásos feljelentőként ismert Dan Tanasă aktivista, aki korábban kétszer is feljelentette a Kovászna Megyei Tanácsot, mert székháza homlokzatán és a bejárati ajtón egymás mellett volt a román és magyar felirat, nem pedig egymás alatt.

Tanasă panaszai nyomán a Kovászna Megyei Törvényszék felszólította Tamás Sándor tanácselnököt, hogy tájékoztassa arról: végrehajtotta-e a 2018. szeptember 20-án hozott határozatot, amelyben arra kötelezték, hogy távolítsa el az egymás mellett lévő román és magyar feliratokat.

Ennek nyomán idén június 25-én, a törvényszék helyt adott a Dan Tanasă által vezetett Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) keresetének, és pénzbírságot helyezett kilátásba, ha a határozatot nem hajtják végre. Eszerint Tamás Sándornak a határozat végrehajtásának elmulasztása esetén minden nap késedelemért a minimálbér 20 százalékát kell kifizetnie büntetésként.

„Köszönjük az ügyeletes feljelentő karácsonyi ajándékát. Ez a per is arról szól, hogy a román és a magyar felirat ne legyen egyenrangú. Így kezeli a román állam száz éve az egész magyar közösséget, minden területen igyekeznek azt üzenni, másodrangú polgárai vagyunk ennek az országnak. Értjük az üzenetet, bár nem tudjuk elfogadni. Nem tudok mást mondani: boldog karácsonyt!” – fogalmazott Tamás Sándor.

A háromszéki tanácselnök a törvényszéki felszólítás kapcsán rámutatott: Kovászna Megye Tanácsa hivatalos felirata a bejárathoz viszonyítva, a fal jobb oldalán található, a hatályos előírásoknak megfelelő méretben és sorrendben. A Dan Tanasă egyesülete által fájlalt feliratok az épület homlokzatán és a bejárati ajtón voltak, azokat mindkét esetben az épület arányainak megfelelően helyezték el egymás mellett.








EZT OLVASTA MÁR?

X