Az idei első félévben biztos nem fog megkétszereződni a gyermeknevelési pótlék


-A A+

Az alkotmány szerint az államfőnek a parlament által elfogadott törvényeket legtöbb húsz napon belül ki kell hirdetnie, azonban még mindig nem világos, mi lesz a gyermekpénz megduplázásra vonatkozó, december 18-án elfogadott jogszabály sorsa. Az Orban-kormány több forgatókönyvet is elképzelt a pótlék megduplázásának megakadályozására. „Nem akarom ámítani a szülőket, az első félévben kizártnak tartom a gyermekpénz növelését” – reagált megkeresésünkre Csép Andrea képviselő, a munkaügyi szakbizottság titkára.

Az RMDSZ politikusa szerint az államfő és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) minden eszközt meg fog ragadni arra, hogy ne duplázzák meg a gyermeknevelési pótlékot. Emlékeztetett: a héten Ludovic Orban miniszterelnök elmondta, több forgatókönyvvel is számolnak a törvény hatályba lépésének megakadályozására. A kormány azonban eddig még egyik variánssal sem rukkolt elő.

Az egyik változat szerint emelkedne a pótlék összege, de a törvényben rögzítettnél jóval kisebb mértékben. Ludovic Orban nem zárta ki azt sem, hogy a PNL az alkotmánybíróságon támadja meg a múlt év végén elfogadott törvénymódosítást, vagy pedig sürgősségi rendelettel kitolja a jogszabály hatályba lépésének időpontját. A kihirdetésre váró törvény jelenlegi szövege szerint a Hivatalos Közlönyben való megjelenést követő hónaptól kapnák meg a szülők a megduplázott gyermeknevelési pótlékot.  

Csép Andrea elmondta, Johannisnak is több lehetősége van arra, hogy fékezze vagy kitolja a módosítás hatályba lépését. Visszaküldheti a parlamentbe újraelemzésre vagy megtámadhatja az alkotmánybíróságon. Ha az előbbi mellett dönt, a parlament sokáig húzhatja a jogszabály napirendre tűzését, semmiféle határidő nem kötelezi. „Mindig politikai akarat határozza meg, hogy mennyire gyorsan tárgyaljuk ezeket a törvényeket” – mutatott rá a képviselő. A tavaszi parlamenti ülésszak egyébként februárban kezdődik.

„Nem akarom ámítani a szülőket, az első félévben kizártnak tartom a gyermekpénz növelését” – fogalmazott Csép Andrea. A gyermeknevelési pótlék azonban január elsejétől nőni fog az infláció mértékével, tehát 3,8 százalékkal, az erről szóló törvényt annak idején a PNL terjesztette be. Ez a kétévesnél kisebb és a fogyatékkal élő gyerekek esetében 11,4 lejes növekedést jelent (311,4 lej), a 2 és 18 év közötti gyerekek esetében pedig 5,7 lejest (155,7 lej).

2019. novemberi statisztikai adatok szerint Romániában 3 598 704 gyereknek folyósítottak pótlékot, ez az összlakosság körülbelül egyhatoda. Ez havonta közel hatszáz millió lejes költséget jelent az államnak. Bukarestben van a legtöbb, gyermekpénzre jogosult fiatal, majd Iași, Suceava és Bákó megyében.

A pénzbeli juttatások mellett a családokat és gyermekeket támogató intézkedések bevezetésének fontosságát emelte ki Csép Andrea, például adókedvezményeket és a meleg étel programot iskolákban, óvodákban. Az RMDSZ által, decemberben iktatott családtámogató törvénycsomagról itt írtunk részletesen.

Mint ismert, a képviselőház döntő házként december 18-án megszavazta azt a törvénymódosító tervezetet, amely szerint január elsejétől a jelenlegi összeg kétszeresére nő a gyermeknevelési pótlék. Így ha az államfő kihirdeti a jogszabályt, 300 lejre nő a 2 és 18 év közötti gyerekeknek járó gyermeknevelési pótlék összege, a kétévesnél kisebb, illetve a fogyatékkal élő gyerekek pedig 600 lejt kapnak.

Az alkotmány szerint az államfőnek a parlament által elfogadott törvényeket legtöbb húsz napon belül ki kell hirdetnie, ha a jogszabály nem került az alkotmánybíróságra; az államfő dönthet arról is, hogy alkotmánybíróságra küldi a törvényt, vagy visszautalja a parlamentbe újratárgyalásra. Bár az alkotmány szerinti húsz nap lejárt, Klaus Johannis még nem hirdette ki a törvényt, de nem is küldte vissza a parlamentbe. „Az államfő nyilvánvalóan megszegte az alkotmányt, de megteheti, hiszen ki fogja őt ezért felelősségre vonni?” – kommentálta az elnöki hivatal eljárását a Maszolnak egy név nélkül nyilatkozó jogász.







EZT OLVASTA MÁR?

X