Attila és Kinga az első szatmáriak, akik 11 500 kilométer megtétele után begurultak a világ leghidegebb városának -52 fokába, a szibériai Ojmjakonba, hűséges és strapabíró útitársuk, a Dacia Duster Neo fedélzetén.

„Kedveseink, sikerült! 11 500 kilométer után megérkeztünk a 'hidegsarkra', a szibériai Ojmjakonba. Tél közepén, egy kétszemélyes csapat, Daciával!” – írta expedíciójuk közösségi oldalán csütörtökön Bertici Attila és Kinga.

A házaspár december 12-én indult útnak Szatmárnémetiből. Míg a gasztroangyal és mesterszakács, no meg az Erdélyi Szabadtűzi Lovagrend Szatmári Kapitányságának hadnagya, azaz Kinga számára ez volt az első „nagy kaland”, Attila már második alkalommal indult a Föld e csodálatos és különleges, ám messze nem turistaparadicsomnak számító részére. 

2018 októberében fiával, egy Dacia Logan fedélzetén elindult Szatmárnémetiből Szibériába, ahonnan Közép- és Kis-Ázsián keresztül tértek haza, 30 000 kilométert és 17 országot (Magyarország–Szlovákia–Lengyelország–Litvánia–Lettország–Észtország– Oroszország (pontosabban Vlagyivosztok– Mongólia–Kazahsztán–Kirgizisztán–Tádzsikisztán–Üzbegisztán–Grúzia–Azerbajdzsán–Törökország–Bulgária) hagyva maguk mögött. Az akkori expedíciónak különleges háttértörténete, hogy anno Bertici Attila nagytatája két és fél éven keresztül gyalogolt haza az orosz hadifogságból, s amit elmesélt, az emlékek csak még inkább szították unokája érdeklődését. 

A történelem ismétli önmagát: Attiláék beszámolói, a hihetetlen természeti (de nem csak) szépségeket megörökítő fényképek, videofelvételek olyannyira felszították felesége kíváncsiságát és kalandvágyát, hogy a házaspár eldöntötte, ismét célba veszik Szibériát. Méghozzá „nehezített körülmények” között: a legnagyobb télvíz idején a szibériai Ojmjakonba, a földkerekség leghidegebb, folyamatosan lakott településére eljutva egy dízelmeghajtású, állófűtésen és feljavított utastér-melegítésen kívül semmivel nem tuningolt Dacia Duster volánja mögött. 

Kalandvágy vezérelte őket

„Az útra kelés legfőbb oka a kalandvágy és annak a nagyszerű érzésnek a reménye, hogy mi lehetünk az első magyarok és az első romániaiak, akik saját szervezésű utat követően, civil járművel, sőt, Daciával és kísérőautó nélkül jutnak el télen a tél közepébe, Ojmjakonba. A vlagyivosztoki útban az volt a legjobb, mikor az esti húsz fok után reggel mínusz harminc és húsz centi hó, meg lefagyott utak fogadtak, most heteken keresztül meglesz ez az élmény, meg még fokozva is lesz” – fogalmaztak a start előtt, hozzátéve: céljuk megmutatni, hogy szervezett karavánok és százezer eurós terepjárók nélkül is le lehet győzni a fagyot, meg lehet tenni egy ilyen hosszú utat a tél közepén a világ leghidegebb településéig és vissza.

Nagyszámú drukkolótábor búcsúztatta őket Szatmárnémeti központjában december 12-én, s akárcsak egy évvel korábban, Attilának Pataki Csaba megyei tanácselnök útravalónak vészhelyzet esetére most is egy üveg szatmári pálinkát és csokoládét nyomott kezükbe, csomagjaikba pedig természetesen belekerült Szatmárnémeti és Szatmár megye zászlaja is, amelyeket aztán január 9-én annak rendje s módja szerint ki is bontottak Ojmjakonban. Útjukról naponta számoltak be az expedíció Facebook-oldalán és Youtube-os videó-bejelentkezésekkel, s bár ezek feltöltése itt-ott akadozott az internet lassúsága miatt, nem ez volt a legnagyobb gond amivel szembesültek. Kemerovóban ugyanis eltűnt a szálloda halljában lévő kanapén hagyott tárcájuk a jogosítványokkal, bankkártyákkal és pár száz eurónyi rubellel. Rendőrségi ügy lett az esetből, ideiglenes papírokkal, tartalék bankkártyával és otthonról átutalt, postán átvett készpénzzel mentek tovább, de azóta sincs szó róla, hogy megtalálták volna dolgaikat a kemerovói hatóságok. 

A citai évváltást követően január 4-én érték el Jakutföld határát, s vele a tundrai övezetet, ahol azon az úton haladtak, amelyen a Szibériába deportáltakat is vitték – a Csontok útjaként ismert, a Sztálin rezsim alatt évtizedeken keresztül, több százezer életet követelve és gyakorlatilag maga alá temetve át épült, hivatalosan M56 Kolymanak nevezett úton.

Ezer kilométert tettek meg ezen a szörnyű emlékektől kísért úton, a vártnál (mínusz 50-60 fok helyett) enyhébb időjárásban, „csak” mínusz 40 fokban. A tízezer kilométeres út legnehezebb szakasza az Ojmjakon előtti 200 kilométerük volt -  írta Attila szerdai bejegyzésében, a hőmérő higanyszála ott már lecsúszott a mínusz 50 fokig, amit az autó is nehezebben viselt már, de estére szerencsésen megérkeztek az Ojmjakontól harminc kilométerre lévő, ezer lakosú Tomtorba. Egy helybéli családnál éjszakáztak, a Duster is fűtött garázsban pihent, január 9-én, csütörtökön pedig megérkeztek a Föld legfagyosabb városkájába (amelynek neve azt jelenti: a soha be nem fagyó víz), ahová az 1900-as évek elején még csak a rénszarvaspásztorok merészkedtek.

Január 10-én délelőtt elindultak Ojmjakonból hazafelé. A visszaút még inkább embert próbáló lesz, ugyanis mind Szibériában, mind Oroszországban erős lehűlést jeleznek a meteorológusok. Pár órával korábbi Facebook-bejegyzésükben azt írták, szerencsésen megérkeztek Khandygába, a hőmérséklet a völgyekben elérte a -60 fokot, a Duster „nehezen, de csak ment előre”, ráadásul közel 500 kilométeren keresztül semmiféle térerő nem volt, de legalább a GPS működött.