Vendégmunkások Ditróban: megszólalt az RMDSZ két EP-képviselője


-A A+

Elutasítja a gyűlöletbeszéd és a kirekesztés bármilyen formáját Vincze Loránt és Winkler Gyula. Az RMDSZ két EP-képviselője a két gyergyóditrói vendégmunkás ügyéről nyilatkozott a Maszolnak.

Mint ismert, Vincze Loránt az Európai Kisebbségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke is. A FUEN elnöksége pedig éppen a következő napokban mutatja be a Minority SafePack (MSPI) európai kisebbségvédelmi kezdeményezés alapján kidolgozott törvénykezdeményezési javaslatokat az Európai Bizottságnak. 

Eckstein-Kovács Péter volt RMDSZ-szenátor a Facebook-oldalán a ditrói eset kapcsán arról írt: nehéz lesz kisebbségi jogokhoz támogatást találni Európában „egy kirekesztő, előítéletes példa ismeretében”. A kolozsvári politikus kifogásolta, hogy az RMDSZ két EP-képviselője nem foglalt állást az ügyben.

Vincze Loránt a Maszolnak elmondta, a gyűlöletbeszéd, az etnikai, faji vagy vallási megbélyegzés és a kirekesztés bármilyen formáját elfogadhatatlannak tartja. Emlékeztetett, hogy ez ellen fellépett korábban az RMDSZ és a gyulafehérvári római katolikus érsekség is. „Számomra ebben a kérdésben ezek irányadó és erkölcsi útmutatások, ehhez sem hozzátenni, sem elvenni nem szükséges és ezért is nem tartottam fontosnak személyesen véleményt mondani” – magyarázta.

Az EP-képviselő szerint a szombati gyergyóditrói falugyűlést a gyűlöletbeszéd elszigetelése, a vélemények ütköztetése, az elsimítás és a megoldás jellemezte. Ez szerinte az egyetlen járható út ilyen felfokozott hangulatban. Az ügy egyik tanulságának nevezte, hogy a közösségek életében bekövetkező változásokról idejében kell beszélni. „Ez most éppen a Srí Lanka-i pékek alkalmazása lett volna, hiszen egy zárt és összetartó közösségben minden apró változás felborítja a rendet. Ez nem értékalapú, hanem gyakorlatias megállapítás” – jelentette ki.

Vincze emlékeztetett, hogy az évszázadok során mindig érkeztek Erdélybe messzi földről származó mesteremberek. „Elég, ha az építkezésben jeles itáliai mesteremberekre gondolunk, akik templomokat, kastélyokat építve maradandót alkottak számunkra, hozzájárultak a fejlődéshez. Ez nem tömeges betelepítés. A mai korban is szükség van a mesteremberekre olyan gazdasági területeken, ahol helyben nincsen elegendő szakember, ez vállalkozói szükséglet, de erre a közösséget fel lehet és fel kell készíteni” – magyarázta az EP-képviselő.

Winkler Gyula a Maszolnak azt mondta: az RMDSZ európai parlamenti képviselői, de emberi minőségében egyaránt elfogadhatatlannak tartja a más emberek, embercsoportok vagy közösségek ellen irányuló uszítást, gyűlöletkeltést vagy a megkülönböztetést, amely bőrük színe miatt érné őket, vagy azért, mert más nyelvet beszélnek, más vallásban nevelkedtek. „Elutasítom a diszkriminációt és a gyűlöletbeszéd minden formáját” – szögezte le. Hozzátette, a gyergyóditrói helyzet kapcsán az RMDSZ hivatalos álláspontját, valamint az érsekség véleményét is magáénak tekinti.








EZT OLVASTA MÁR?

X