Ezt kérik petíciójukban a ditróiak a Srí Lanka-i pékeket alkalmazó vállalkozótól
Biró Károly segédlelkész szerint a ditrói lakosság fele írta alá azt a kedden véglegesített nyílt levelet, amelyben a helyiek összegezték követeléseiket a Srí Lanka-i pékeket alkalmazó vállalkozóval szemben. A petíciót átadták Puskás Elemér polgármesternek, aki vállalta, hogy továbbítja a pékség tulajdonosainak. A levélben többek között felszólítják a vendégmunkások munkaadóját, hogy mutassa fel a Srí Lanka-iak szakképesítését igazoló dokumentumokat, és ne alkalmazzon „idegen munkaerőt" addig, amíg a községben a munkanélküliség meghaladja a 2 százalékot. A pékség időközben egy harmadik Srí Lanka-i férfit is alkalmazott.
A magyarul és románul egyaránt megfogalmazott nyílt levél aláírói szerint a helyi vállalkozó többszörösen megszegte a munkatörvénykönyvet: nem adta ki az alkalmazottak pihenőszabadságát, nem fizette ki a túlórákat, embertelenül bánt velük. Az aláírók felróják a pékség tulajdonosainak, hogy „kizsákmányoló magatartást tanúsít" a helyi lakosokkal szemben és harmadik országbeli munkavállalókat foglalkoztat.
A levélben többek között „a jogállamiság, demokrácia, szólásszabadság, vallásszabadság önrendelkező jogainak tiszteletben tartását” kérik a vállalkozótól. Kérik továbbá a pékség vezetőit, hogy tartsák tiszteletben Gyergyóditró lakosságának vallási, tradicionális szokásait, és bocsánatkérésre szólítják fel a céget „a község jó hírnevének megsértése miatt”.
Az aláírók szerint szintén bocsánatkéréssel tartozik a cég Biró Károly segédlelkésszel szemben, aki csak szerintük hívei kérését figyelembe véve, „a békés megoldás reményében vállalta fel közvetítői szerepét”. A beadvány megfogalmazói szorgalmazzák egy szakszervezet létrehozását, valamint kérik a két Srí Lanka-i munkavállaló szakképzettségét igazoló iratok bemutatását.
A levél utolsó pontjában felszólítják a levél címzettjeit, hogy „ne foglalkoztasson idegen munkaerőt mindaddig, ameddig Gyergyóditró község lakosságának munkanélküliek száma meghaladja a 2, azaz kettő százalékot, ezáltal megelőzve a fiatalok elvándorlását”.
„Személyesen hívtam meg a pékség egyik képviselőjét, a tulajdonosok közvetlen munkatársát, ám ők nem jöttek el ma, így a polgármester úrnak adtam át a nyílt levelet” – mondta el a Maszol érdeklődésére Biró Károly. Arra a kérdésünkre, hogy mit remél a petíciótól, a segédlelkész kijelentette: „a cégnek fel kellene ismernie a levél erkölcsi súlyát, és ennek megfelelően kellene változtatniuk viselkedésükön az emberekkel szemben”.
Biró Károly szerint a faluban a lakosság mintegy fele írta alá a pékségnek szánt nyílt levelet, amelynek megírása után derült ki, hogy a cég tulajdonosai újabb Srí Lanka-i munkavállaló alkalmazásáról döntöttek. Köllő Katalin, a pékség ügyvezetője a Maszolnak kedd délután elmondta: hivatalosan még senki nem adta át nekik a petíciót, így nem is kíván reagálni rá.
A levélben megfogalmazott vádak egy részére az ügyvezető már korábban reagált. „Ha minden vád, amivel bennünket illettek, reális lenne, nem tudtunk volna tíz éven keresztül működni. Ha úgy viselkednénk az emberekkel, ahogy néhányan állították, nem hiszem, hogy például Maroshévízről és környékéről szívesen járnának hozzánk dolgozni, ahogy most is teszi több mint harminc alkalmazottunk” – mondta portálunknak Köllő Katalin.
Az előzmények
Mint ismert, Ditróban január közepén állt munkába két Srí Lanka-i pékmester, akiket a pékséget működtető helyi vállalkozó munkaközvetítő cég segítségével szerződtetett, miután megelégelte, hogy nem talál helyben megfelelő munkaerőt. A sötét bőrű pékeket bevándorlóknak tekintette a község lakosságának egy része, és ellenségesen viszonyult hozzájuk.
Az ombudsmani hivatal megállapította: a pékségben alkalmazott vendégmunkások érkezése a pékség tulajdonosai és egyes volt alkalmazottai között régóta meglévő gazdasági jellegű konfliktust élesztett fel, és ez a kiéleződött helyzet vezetett egyes személyek szélsőséges és intoleráns megnyilvánulásaihoz.
- 33066 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33068 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33068 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33070 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33071 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33071 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni