Leváltotta a fővárosi Globus cirkusz igazgatóját, Victor Comant - jelentette be pénteken Gabriela Firea, Bukarest főpolgármestere.
Több mint 500 vízvezeték és vízmérő fagyott el Szilágy megyei magánházaknál és intézményeknél.
Kolozs megyében vélhetően két magyar osztállyal indul kevesebb a kilencedik osztályban, azt azonban még nem tudni, hogy melyik intézményeket érinti ez.
A daganatos, szív- és érrendszeri, valamint ritka betegségekben szenvedő személyek hamarabb megkapják az ingyenes és ártámogatott gyógyszereket.
Etetik a vadakat a Hargita megyei erdészek azért, hogy könnyebben átvészeljék a hideg időszakot.
A kormány megszüntetné az országos és a megyei egészségbiztosítási pénztárak szakértői bizottságait és ezzel hozzájárul ahhoz, hogy a páciensek könnyebben hozzájussanak a gyógyszerekhez.
A légúti fertőzések terjedése miatt a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház vezetősége hétfőtől felfüggeszti a beteglátogatást az intézmény újszülött- és gyerekosztályán.
Februárban 15 kilométer autópályát adnak át Lugos és Déva között - közölte csütörtökön Răzvan Cuc közlekedési miniszter.
Ruhára, cipőre és tisztálkodási szerekre van szükségük az Ósánc (Brădet) településen található rehabilitációs központ 24 lányának, miután szerdán porig égett a központ.
A fekete-tengeri Burgasz bolgár kikötővárosánál befagyott a tenger, erre több mint 50 éve nem volt példa - közölte csütörtökön a dir.bg bolgár hírportál.
Jövő tanévtől sem indulhat önálló magyar iskola Besztercén - közölte csütörtöki számában a Krónika.
Többen szeretnek adni, mint kapni - ezt a következtetést vontuk le azok után, hogy több erdélyi városban is megnéztük, hogyan zajlik az Ingyen, más helyen Szabad Fogasként emlegetett akció.
Közös bizottság felállítására kérte fel az egyházat Gálfi Árpád polgármester a Székelyudvarhelyi Református Diákotthonból utcára tett lány esetének kivizsgálására.
Szilágy és Brassó megyében is áldozatokat követelt a fagy.
Ónos és havas esőre, a szél megerősödésére és a hegyekben hóviharokra vonatkozó, sárga jelzésű figyelmeztetést bocsátott ki csütörtökön a meteorológiai szolgálat.
A Richter-skála szerinti 2,9-es erősségű földrengést észleltek Vrancea megyében csütörtök reggel.
Néhány perces videó összeállítást készített egy olvasónk a Hargita megyei utak szerda délutáni állapotáról. Bálint Ákos a Kászonoktól Csíkszeredáig autózott, és nagyon elégedetlen a tapasztaltakkal.
Az előző évek enyhe időjárásához képest szokatlanul nagy hideg miatt több mint 1300-an fordultak orvoshoz Arad megyében légúti panaszokkal és tüdőgyulladásos tünetekkel az új esztendő első hetében.
„Rendkívül merev, fafejű, időnként lelketlenül viselkedik” – így jellemzik a Székelyudvarhelyi Református Diákotthon egykori lakói az intézmény igazgatóját, Dobai Lászlót, aki hétfőn este a mínusz 15 fokos fagyban tett ki a bentlakásból az utcára egy 16 éves székelykeresztúri diáklányt.
153-ra emelkedett a Román Vasúttársaság (CFR) által törölt járatok száma.