Fagyban utcára tett diáklány: az egyház nem zárkózik el az eset kivizsgálásától


-A A+

Közös bizottság felállítására kérte fel az egyházat Gálfi Árpád polgármester a Székelyudvarhelyi Református Diákotthonból utcára tett lány esetének kivizsgálására. Kántor Csaba esperes a Maszolnak elmondta: bár a bentlakást működtető alapítvány nem egyházi felügyelet alatt áll, a városvezetés kérésétől nem zárkóznak el.

Közös bizottság felállítását kérte az egyháztól Székelyudvarhely városvezetése a Református Diákotthonban történtek tisztázására. Gálfi Árpád polgármester csütörtökön kiadott közleményében azzal kapcsolatban foglalt állást, hogy a bentlakás igazgatója hétfőn este az utcára tett a fagyban egy tizedikes diáklányt.

„A sajtóban megjelent sajnálatos eset és az azt követően felszínre került számos hasonló probléma kapcsán úgy véljük, hogy gyors és határozott lépéseket kell tenni annak érdekében, hogy a Református Diákotthon működéséről és tevékenységéről átfogó képet kapjunk. A városvezetés elfogadhatatlannak tartja, hogy az iskolaváros múltjára és jelenére méltán büszke Székelyudvarhelyen ilyen esetek előforduljanak” – fogalmaz a közleményben az elöljáró.

Arra hivatkozva, hogy az intézmény a református egyház alegységeként kért és kapott adómenteséget Székelyudvarhely önkormányzatától, Gálfi Árpád felkéri az egyházat és a Református Diákotthon Alapítvány vezetőségének tagjait, hogy egy közös bizottság felállításával tisztázzák a felmerülő kérdéseket, szükség esetén pedig tegyék meg a korrekciókat, a bentlakás jobb működése érdekében.

Honlapja szerint a Református Diákotthon Alapítványt, mint autonóm jogi személyt az „Erdélyi Református Egyházkerületen belül”, 40 személy hozta létre, akik közül 16 kolozsvári, 19 udvarhelyi, 5 másvidéki. Az alapítók közül 16-on református teológiát végeztek. Az alapítvány elnöke Dobai László lelkipásztor, az egyik alelnöke egy tekintélyes kolozsvári teológus professzor, dr. Juhász Tamás. 

Kántor Csaba: a bentlakást nem az egyház működteti

Kántor Csaba püspökhelyettes, a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye esperese a Maszol megkeresésére elmondta: a diákotthont működtető alapítvány magánalapítvány, nem az egyház jegyezte be és működteti. „A nevében hordozza a reformátusságot. Ha egy református ember nyit egy kocsmát, attól még nem lesz református a létesítmény” – jegyezte meg az egyházi elöljáró.

Kántor Csabától megtudtuk, a székelyudvarhelyi városvezetés hivatalosan nem kereste meg az egyházmegyét ebben az ügyben. Ennek ellenére nem zárkóznak el egy közös bizottság felállításától, mert a diákotthont egy református lelkész irányítja, és az intézményt működtető alapítvány kuratóriumának is több lelkész tagja van.

„Én nem zárkózom el semmitől, különösképpen attól, amit felelősségképpen ránk hárul. De tény, hogy sem az egyházkerület, sem az egyházmegye vezetőségének nincs semmilyen beleszólási joga a diákotthon és az alapítvány működésébe. Ez az alapítvány nem az egyház felügyelete alatt áll. Ugyanakkor a székelyudvarhelyi városvezetés mindeddig nem keresett meg a bizottság felállítása ügyében, pedig ennek van egy hivatalos útja” – szögezte le az esperes.

Az utcára tett lány ügye kapcsán Kántor Csaba kijelentette: Dobai Lászlónak, a bentlakás igazgatójának lelkipásztorként „más normáknak megfelelően” kell tevékenykednie, még akkor is, ha az intézménynek szigorú rendszabálya van.

Mint korábban írtuk, az utcára tett lány szülei az ügyészségen tettek feljelentést a történtek miatt. Közben a Székelyudvarhelyi Református Diákotthon több volt lakója is jelezte portálunknak: velük is hasonlóan bánt el az igazgató. Egyiküknek 2009-ben, a tanév vége felé kellett azonnali hatállyal távoznia éjszaka a bentlakásból. „Rendkívül merev, fafejű, időnként lelketlenül viselkedik” – így jellemezték a diákotthon volt lakói Dobai Lászlót. 







EZT OLVASTA MÁR?

X