Az elmúlt öt nap alatt 73 személy került a Marosvásárhelyi Sürgősségi Klinikai Kórházba rándulás, ficamodás vagy csonttörés következtében, miután elcsúsztak és elestek a jeges járdákon.
A háromszéki Kommandón történt hétfői iskolatüzet követően kedden Arad megyében is kigyulladt egy oktatási intézmény.
A Krónika szerint a megszűnés küszöbére került a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium, az önkormányzat ugyanis nem döntött arról, hogy felveszi az iskolahálózatba.
Kanyaró gyanújával beutalt nyolc hónapos csecsemő halt meg a temesvári járványkórházban hétfő este.
A Richter-skála szerinti 3,3-as erősségű földrengés volt kedden 14 óra 36 perckor Vrancea megyében - jelenti honlapján az országos földtani intézet.
Könyvgyűjtési akciót kezdeményezett a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu színház vezetősége, miután a kommandói iskola épülete kigyulladt és az iskola könyvtára megsemmisült.
Hat iskolából és három napköziből 400 gyereket küldtek haza Maros megyében, miután a hőközpontok nem bírták a szélsőségesen hideg időjárásban kifűteni az épületeket.
Mindössze egyetlen új kanyarós esetet jelentettek ebben az évben Hargita megyében, ezzel 8-ra emelkedett a megbetegedések száma - tájékoztat az országos közegészségügyi igazgatóság.
Ön mit szeretne megkérdezni a hazai vasúti személyszállítás irányítójától? Írja meg nekünk.
Munkanapokon meleg ételt oszt Nagyváradon a szociális és közösségi ügyek hivatalának (ASCO) csapata.
Jégképződés miatt meghatározatlan időre betiltották a hajózást a Duna román-bolgár határszakaszán - közölte a román rendőrség kedden.
A kommandói iskola megmaradt részében jövő héttől újraindítják az oktatást, tájékoztatott Kiss Imre.
Huszadik alkalommal szervezik meg Kolozsváron az Erdélyi Tudományos Diákköri Konferenciát (ETDK) május 18–21. között, amelyet 40 szekcióban hirdetnek meg.
Egy megrongálódott kéményből kipattanó szikra okozta a kommandói iskolatüzet.
Két székelyföldi iskolában is felfüggesztették az oktatást: Bodzafordulón a kíméletlen fagy miatt, Kommandón pedig azért, mert leégett a tanintézmény épülete.
Havazásra és hóviharra vonatkozó figyelmeztetéseket adott ki kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) 15 megyére és a fővárosra.
Összesen 40 járatát törölte kedd reggel a Román Vasúttársaság személyszállító részlege - erről Facebook-oldalán adott hírt a vállalat. Az intézkedés az ország délkeleti részén közlekedő járatokat érinti.
Hargita megyéből Csíkszeredában mérték kedden reggel az idei tél legalacsonyabb hőmérsékletét: mínusz 29 Celsius-fokot mutattak a hőmérők.
Augusztusban ismét versenyvizsgát szervez a tanügyminisztérium azért, hogy szeptember elsejétől minden betöltetlen igazgatói és aligazgató tisztséget elfoglaljanak - nyilatkozta hétfőn az Agerpres hírügynökségnek Pavel Năstase tanügyminiszter.
Az Országos Rendőr-felügyelőség nyílt versenytárgyaláson ötmillió lejre vásárolt golyóálló eszközöket - derül ki az elektronikus közbeszerzési rendszer (SEAP) honlapjára január 7-én feltöltött hirdetésből.