Patthelyzet alakult ki a marosvásárhelyi katolikus gimnázium ügyében


-A A+

A Krónika szerint a megszűnés küszöbére került a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium, az önkormányzat ugyanis nem döntött arról, hogy felveszi az iskolahálózatba, a tanintézet pedig igazgatójának eltiltása miatt nem tudja benyújtani a jövő évi beiskolázási tervét. Peti András városi tanácsos szerint a tanintézmény sorsa nem az önkormányzaton múlik.

A Civilek a Katolikus Iskoláért elnevezésű szülői kezdeményező csoportot arra hívta fel az illetékesek figyelmét, hogy szerdán lejár a határidő, ameddig a tanintézetek benyújthatják beiskolázási tervüket a tanfelügyelőségnek. És ha ez nem történik meg, a megszűnés veszélye fenyegeti a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziumot.

"Nagyon reméljük, hogy iskolánk (...) igazgató, illetve felhatalmazott személy hiányában is le tudja adni az iratcsomót, és azt el is fogadja a tanfelügyelőség. E nélkül nem indulhatnak új osztályok gyerekeink iskolájában, ez fontos feltétele az iskola gördülékeny és fenntartható működésének. Kérjük, hogy a szülők és a pedagógusok figyeljenek a határidőre és arra, hogy a beiskolázási tervezet kerüljön elfogadásra" - hívták fel a figyelmet a civilek.

Illés Ildikó Maros megyei főtanfelügyelő-helyettes szerint patthelyzet alakult ki, mert az első lépést az önkormányzatnak kellene megtennie. "Ha az önkormányzat nem szavazza meg, hogy az iskolahálózatban helyet kap a katolikus gimnázium, akkor már nincs miért beszélnünk a beiskolázási tervről, hisz onnan nincs továbblépés" - mutatott rá Illés Ildikó. A polgármester nem hívta össze a marosvásárhelyi önkormányzat decemberi rendes ülését, amelyen dönthettek volna az iskola ügyéről. A tanfelügyelőség eredetileg január 4-ére kért beiskolázási javaslatokat az iskoláktól, majd 11-ig (szerdáig) tolta ki a határidőt.

A katolikus gimnázium diákjai egyikének anyukája, Lázár Andrea szerint a szülők elkeseredtek, attól tartanak, hogy ősztől bezárják az iskolát. „Azt hittem, a parlamenti választások után megoldódik a katolikus gimnázium helyzete, de sajnos nem ezt tapasztalom. Csend van, nem történik semmi, és azok, akiktől a megoldást várjuk, kitérő válaszokat adnak, illetve egymásra hárítják a felelősséget”– mondta a Maszolnak.

Peti: nem az önkormányzaton múlik

Peti András RMDSZ-es városi tanácsos szerint nem az önkormányzat térfelén van a labda a katolikus gimnázium ügyben. A Maszol érdeklődésére elmondta, két különböző folyamatról van szó: az egyik a helyi iskolahálózat jóváhagyása, ami technikai kérdés, a másik a beiskolázási terv véglegesítése, ami az oktatáspolitikai stratégia része.

Peti elmondta, az önkormányzat évente készít egy tervet a következő tanévre a város iskolahálózatáról. Ebben az szerepel, hogy Marosvásárhely milyen oktatási infrastruktúrával rendelkezik, hány iskolaépülete van, azoknak milyen a felszereltségük, miképpen működnek. Ezt elküldi a tanfelügyelőségnek, jelezve, ha nem változott semmi az elmúlt tanévhez viszonyítva, vagy ha változott, akkor ismerteti a módosulásokat. Ennek véglegesítési határideje december 15. és január 15. között van – mondta a tanácsos. A tanfelügyelőségnek is véleményeznie kell ezt a javaslatot. Ha pozitív a véleményezés, visszaküldi a városi tanácsnak, és a testület elfogadja.

A beiskolázási terv többek közt arról szól, hogy egy adott iskola indít-e új osztályokat, hány gyerekkel, milyen profilú oktatással, előkészítő osztályt, esti tagozatot, stb. Ezt elsődlegesen a tanári karnak kell megindokolnia, utána az iskolaszéknek, vagyis igazgatói tanácsnak bemutatnia, amelyet ha az utóbbi testület elfogad, elküldi a tanfelügyelőségnek jóváhagyásra.

Tavaly november óta tart az eljárás

Mint ismert, Tamási Zsolt iskolaigazgató és Stefan Someșan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen 2016 november elején indított eljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA), mert szerinte annak ellenére járultak hozzá a Római Katolikus Gimnázium működéséhez, hogy tudták, valójában nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel. A DNA Stefan Someșant hivatali hatalommal való visszaéléssel és kétrendbeli hatáskörtúllépéssel, Tamási Zsolt igazgatót pedig hivatali hatalommal való folyamatos visszaéléssel gyanúsítja, és mindkettejüket eltiltotta a hivatásuk gyakorlásától.

Az igazgató elleni eljárás már a múlt év végén ellehetetlenítette az iskola működését, aláírási joggal rendelkező vezető híján ugyanis a tanintézet nem adhatta ki a tanárok fizetését, nem fizethette ki a közüzemi számláit. Decemberben a DNA egy alkalommal lehetővé tette, hogy az igazgató négy órára bemenjen az iskolába, és aláírja az intézmény működését biztosító iratokat








EZT OLVASTA MÁR?

X