Ingyenes fogászati kezelést kapnak a hátrányos helyzetű kolozsváriak


-A A+

Idén is folytatja Kolozsvár önkormányzata a szociális programját, amely révén ingyenes fogászati kezelésben részesülnek a létminimum alatt élő, kirekesztett, vagy a társadalmi kirekesztés által fenyegetett kolozsvári lakosok. Pénteki ülésén a városi tanács 300 ezer lejt különített el erre a célra.

„Az önkormányzat ezzel a programmal is elősegítené az érintettek társadalmi felzárkózását, életminőségük javulását, a fogászati szolgáltatásokhoz való hozzáférését, a fogbántalmak megelőzését, kezelését” - idézte kabinetjének közleménye Oláh Emesét, Kolozsvár alpolgármesterét.

Elmondása szerint 2017 óta összesen 473 kedvezményezettet vontak be a programba, a befejezett kezelésben részesült páciensek száma eléri a 240-et. Az önkormányzat 2019-ben 275.000 lejjel járult hozzá a programhoz, ez a támogatás most 300 ezer lejre nő. Idén várhatóan 150 kedvezményezett kerül be a programba, így 2020 végére a kezelt páciensek száma várhatóan eléri a 400-at.

A program kedvezményezettjei azok a nyugdíjasok, akiknek nyugdíja és egyéb havi jövedelme összesen nem haladja meg a 1000 lejt, fokozott és súlyos fogyatékossággal élő személyek, a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökségnél regisztrált, 700 lejes munkanélküli segélyben részesülő vagy nem részesülő munkanélküliek, illetve a Szociális és Egészségügyi Igazgatóság nyilvántartásában szereplő, jövedelem nélküli vagy kis jövedelmű személyek, akik szociális segélyben, családtámogatásban, illetve szociális étkezdei ellátásban részesülnek.

A programról bővebb tájékoztatást és az ingyenes fogászati program igénybevételéhez szükséges formanyomtatványt itt érhetik el az érdeklődők.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X