Az oktatás felfüggesztését mérlegelik a román hatóságok
Mérlegeli az országos katasztrófavédelmi bizottság az okatási intézmények bezárásának lehetőségét a koronavírus veszélye miatt – nyilatkozta hétfőn Ludovic Orban ügyvivő miniszterelnök, hozzátéve azonban, hogy egy ilyen intézkedés alapos előkészítést igényel, nem lehet könnyen meghozni. A bizottság hétfő délután 16 órától ülésezik a belügyminisztérium székhelyén.
Az ügyvivő kormányfő rámutatott, több szempontból is meg kell fontolni egy ilyen lépést, az iskolák esetleges bezárása ugyanis egyrészt megzavarná az oktatási folyamatot, másrészt arra is kell gondolni, mi történik azokkal a gyerekekkel, akiknek a felügyeletét nem tudják megoldani a szülők.
„Vajon van minden családban egy nagytata vagy nagymama, anya vagy apa, aki nem dolgozik? A gyerekeket nem lehet felügyelet nélkül hagyni, ha nem visszük őket iskolába, előfordulhat, hogy nagyobb megfertőződési kockázatnak tesszük ki őket, mintha iskolában lennének, szervezett körülmények között, a pedagógusok felügyelete alatt” – fogalmazott.
Orban hangsúlyozta, az intézkedés megbeszélése szerepel a vészhelyzeti bizottság napirendjén, a fenti okoknál fogva azonban komoly mérlegelésre van szükség. A bukaresti sajtóban kiszivárgott információk szerint Raed Arafat belügyi államtitkár a bizottságnak egyebek mellett azt javasolja, hogy a március 10. és április 21. közötti periódusban függesszék fel az oktatást.
(Címlapfotó forrása: Inquam Photos/Octav Ganea)
- 34927 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34930 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34930 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34931 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34932 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34933 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni