A kényszervakáció nem plázázást jelent – fontos tudnivalók az izolációs intézkedésekről


-A A+

Ludovic Orban ügyvivő miniszterelnök hétfő este rendkívüli kormányintézkedéseket jelentett be, köztük azt is, hogy március 11. és 22. között bezárják az iskolákat, óvodákat és bölcsődéket Romániában a koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében. Ezt megelőzően már betiltották az ezer főt meghaladó tömegrendezvényeket, majd felfüggesztették az olaszországi légúti és vasúti forgalmat is. Az izolációs intézkedéseknek elsősorban preventív, megelőző jellegük van. Fontos, hogy az előírásokat betartsuk – hangsúlyozta dr. Vass Levente RMDSZ-es képviselő, aki a legfontosabb gyakorlati tudnivalókat összegezte a Maszolnak. 

Március 11 és 22 között zárva lesznek a romániai iskolák.  | Fotó: pixabay

A koronavírusos fertőzés megjelenésével az országban eleinte két nagy táborra oszlottak a reakciók: az ijedtebbek, bepánikoltabbak elkezdték felvásárolni a tartós élelmiszereket, maszkokat és kézfertőtlenítőket, a másik tábor azonban kigúnyolta őket, lazán kezelte az ügyet, elsősorban azzal érvelve, hogy „az influenzának is több áldozata van évente a koronavírusnál”. Az elmúlt napokban azonban sorra hozta meg a román kormány és a felelős szervek azoknak a rendkívüli intézkedéseknek a sorát, amelyek arra hivatottak, hogy megpróbálják lefékezni a fertőző gócpontok gyors elterjedését az országban. A hivatalos kommunikáció szerint nem pánikkeltésről van szó, hanem mindenki számára kötelező óvintézkedésekről.

A legfontosabb: a megelőzés

Dr. Vass Levente képviselő szerint a kínai és olasz helyzetekből tanulva a román hatóságok megpróbálják elkerülni az ott tapasztalt hibákat. Éppen ezért már most olyan preventív intézkedéseket hoztak, amelyeket, ha a lakosság is felelősségteljesen betart, akkor ha nem is állítható meg a járvány terjedése, de a gócpontok izolálhatók, és a fertőzött betegek száma nem fog napról napra exponenciálisan növekedni.

A szakember arra is figyelmeztetett, hogy mivel egyelőre nincs ellenszere a vírusnak, a kezelésben a lélegeztető gépek és ECMO-készülékek (a tüdő támogatására vagy pótlására szolgáló berendezés) töltik be a legfontosabb szerepet. Azonban ha ugrásszerűen megnövekedik azoknak a tüdőgyulladásos betegeknek a száma, akiknél olyan súlyos komplikációk lépnek fel, hogy a légzési funkciók támogatására lesz szükség, akkor nagyon gyorsan összeomolhat az egészségügyi rendszer, mert mindeközben sok más nagyon súlyos betegséggel küzdő embert ápolnak szerte a romániai kórházakban, akiknek úgyszintén szükségük van mindezekre az egészségügyi szolgáltatásokra.

Amikor néhány évvel ezelőtt a kanyarójárvány miatt hasonló terheltség jelentkezett a betegellátó rendszeren belül, akkor azért sikerült megküzdeni a jelenséggel, mert a fertőzöttek száma nem növekedett ugrásszerűen. Ha a lakosság betartja az életbe léptetett óvintézkedéseket, akkor ez esetben is jó eséllyel elkerülhető lesz a káosz.

Miért kellett bezárni az iskolákat?

Az iskolák bezárása nagyon észszerű döntés volt ebben a helyzetben – hangsúlyozta dr. Vass Levente, aki szerint több mint valószínű, hogy az egy hetes kényszerszünetet 14 naposra fogják meghosszabbítani, ugyanis a COVID-19 vírus inkubációs periódusa körülbelül két hetes. Nagyon fontos tehát, hogy ez alatt a két hét alatt a lakosság felelősségének teljes tudatában betartsa az összes egészségügyi óvintézkedést.

A szakember rámutatott: az iskolák bezárására azért volt szükség, mert a több száz gyereket és tanárt, kisegítő személyzetet tömörítő oktatási intézmények esetében nagyon nehéz epidemiológiai vizsgálatokat végezni; megállapítani, hogy ki kitől vette át a fertőzést, és utána milyen irányba szóródott szét a vírus. Ha egy-egy ilyen intézményben megjelenik a fertőzés, akkor utána villámsebességgel szétszóródhat a teljes településen, óriási gondot okozva az egészségügyi szakembereknek. Ugyanakkor a gyerekek esetében sokkal nehezebben végezhető el a járványügyi felgöngyölítése az eseteknek, mert a kiskorúak nem tudnak pontosan beszámolni arról, hogy kivel találkoztak, kivel érintkeztek egy nap folyamán, főként, ha az iskolai szünetben több tíz társukkal is közös játékot folytatnak.A rendszeres és alapos kézmosás nagyon fontos. | Fotó: shutterstock.com

A gyerekek és az idősek kerüljék a tömeget

A gyerekek március 11-től maradnak otthon. Az iskolamentes időszak azonban egyáltalán nem azt jelenti, hogy plázákban, bevásárlóközpontokban, éttermekben töltik a fiatalok az idejüket, vagy a kisebbek a nagyszülőkkel karöltve hasonló programot választanak. A gyerekek és az idősek is egyaránt kerüljék a tömeget, a zsúfolt helyeket – hívta fel a figyelmet a szakember, aki maga is háromgyerekes apaként ugyanúgy szembesül a kiskorúak felügyeleti problémájának megoldásával, mint a legtöbb szülő, aki holnaptól nem viheti gyerekét óvodába, iskolába.

Dr. Vass Levente szerint elsősorban otthoni foglalkozásokat keressünk gyerekeink számára, hagyjuk őket, hogy kedvenc mesefilmjeiket nézzék meg, társasjátékozzanak a testvérükkel vagy a szomszéd gyerekkel, olvassanak. Ne menjenek edzésekre, sportfoglalkozásokra, tömeges rendezvényekre. Ki lehet menni a levegőre, természetesen, de kerülni kell a zsúfolt helyeket, a betegek társaságát, akár influenzás, akár más fertőző betegekről van szó, hiszen minden immunitáscsökkentő megbetegedés utat nyithat egy újabb fertőzés számára is.

Gyakorlati tanácsok

Az izoláció többek között azt a célt szolgálja – figyelmeztetett dr. Vass Levente, hogy epidemiológiailag le lehessen követni minden potenciális fertőzött beteg esetében, hogy kivel érintkezett a fertőzés inkubációs periódusa alatt. Csak így lehet azonosítani azokat az egyéneket, akiket otthoni elkülönítés alatt kell tartani vagy éppenséggel intézményesített karanténba szállítanak majd.

Ha köhögés, orrfolyás, láz, izomfájdalom, esetleg hasfájás, hasmenés tüneteit észleljük magunkon, ne menjünk sehova, hívjuk fel a háziorvosunkat, aki kikérdez minket, és eldönti, hogy a hallottak alapján hagyományos betegségre vagy koronavírusra gyanakszik-e. Azonban, ha nem érintkeztünk Olaszországból vagy Kínából, Iránból érkező emberekkel, nem jártunk olyan helyeken, ahol már azonosítottak betegeket, akkor jó eséllyel nem kaptuk el a koronavírusos fertőzést, és a környezetünkben semmi sem fog történni. Ettől függetlenül, betegen ne menjünk emberek közé.

Az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy gyakran előfordul, hogy az első számú fertőzött, akit azonosítanak, igazából már a harmadik vagy negyedik azon a bizonyos epidemiológiai szálon, amelyet a szakemberek elkezdtek felgöngyölíteni. Ha valaki megfertőződik a környezetünkben, ne pánikoljunk, még az idős fertőzötteknek is nagy esélyük van a gyógyulásra.

Az elővigyázatosság azonban nem árt, mert az új vírus számos tulajdonságát nem ismerjük, de az biztos, hogy nagy a fertőzőképessége, és magasabb halálozást okoz az influenza-vírusnál. Ha eljön az a pont, amikor a megbetegedők száma túlnő az egészségügy szabad kapacitásain, akkor ugrásszerűen nőhet a halálesetek száma. A legegyszerűbb mód tehát a vírus blokkolása, az izolációs szabályok tiszteletben tartása, a karantén elrendelése.

Vásárlás: ne essünk túlzásokba!

Az idősekre is gondolni kell ebben a periódusban, hiszen a nyugdíjasok képezik a legveszélyeztetettebb korosztályt – mutatott rá a szakember, többek között azt ajánlva, hogy ne hagyjuk a nagyszülőket bevásárolni menni. A tartós élelmiszerek beszerzésével kapcsolatosan pedig azt javasolta, hogy az észszerűség határait betartva szerezzük be a legszükségesebbeket.A bevásárlás maradjon az észszerűség határain belül. | Fotó: dw.com

Fontos, hogy nem most kell elrohanni a boltokba, mert ha egy rossz forgatókönyv válik valóra, és gócok alakulnak ki, akkor is rendelkezésünkre áll néhány nap, hogy intézkedhessünk. Elsőként a háztartásunk tartalékait kell felmérni. Ne essünk túlzásokba, csak annyit vásároljunk, amekkora élelmiszer-készlettel akkor is kellene rendelkeznünk, ha nem lenne járvány, és csak kéthetente végeznénk nagybevásárlást. Javallott a tartós tej, a száraz hüvelyesek (lencse, bab, sárgaborsó),  rizs beszerzése. Mélyhűtőben tudunk mellé húst fagyasztani kis adagokban. Ajánlott még száraztészta vásárlása, sajt és néhány paradicsomkonzerv. Az sem árt, ha lisztből, tojásból, krumpliból, hagymából, étolajból kétheti adagot előre bebiztosítunk. 

Azonban ne essünk túlzásba, hisz legtöbbünknek a kamrájában bőven van olyan tartós élelmiszer, amivel át lehet vészelni ezt a periódust. Ezen kívül természetesen a tisztálkodó szerekből ne fogyjunk ki, illetve az alap gyógyszerkészletről (fejfájás-, lázcsillapító) ne feledkezzünk meg. A krónikus betegségekben szenvedők is beszerezhetik azokat a gyógyszereiket, amelyeket rendszeresen szednek. Nagy mennyiségeket semmiből nem érdemes felhalmozni, mert ezzel hozzájárulunk a boltok kiürüléséhez, a káoszhoz és pánikhangulathoz, mindent az észszerűség mentén kell megoldani – hangsúlyozta Vass Levente.

A hatóságok valószínűsítése szerint az elkövetkező napokban a fertőzés napi két és félszeres növekedéssel terjedhet. Legfontosabb ebben periódusban a nyugalom megőrzése és a felelősségteljes hozzáállás minden felnőtt részéről. Tegyünk nyugalomról és szolidaritásról tanúbizonyságot, tanácsolta a szakember. 

(Címlapfotó forrása: opiniatimisoarei.ro)








EZT OLVASTA MÁR?

X