Eddig tartanak zárva az iskolák a tanügyminiszter szerint


-A A+

Monica Anisie tanügyminiszter közlése szerint legalább az ortodox húsvét utánig, azaz április 21-ig szünetel az oktatás az iskolákban.

A tárcavezető a HotNewsnak nyilatkozott erről vasárnap este. „A szükségállapot idején az iskolák zárva tartanak. Ebben az időszakban egyértelmű, hogy nem lesz oktatás. Vagyis az iskolák húsvét utánig zárva tartanak” – jelentette ki.

Monica Anisie az első kormányzati illetékes, aki információkat ad a sajtónak arról, hogy várhatóan mennyivel hosszabbítják meg a diákok „kényszervakációját”. A miniszter hangsúlyozta, erről ugyan nem született még döntés, de a „szükségállapot időtartama alatt az iskolák zárva tartanak”.

Mint ismert, egy korábbi döntés szerint az oktatást március 22-ig függesztették fel a hazai iskolákban és március 31-ig az egyetemeken, ám Klaus Johannis államfő hétfőn kihirdeti a szükségállapotot. Ennek időtartama legtöbb 30 napos lehet.

Az idei tannév eredeti beosztása szerint a diákok tavaszi szünideje április 4-től április 21-ig tart.

A koronavírus romániai terjedésével kapcsolatos legfrissebb információinkat itt találja

(Nyitókép forrása: Digi24)








EZT OLVASTA MÁR?

X